Nem úgy jöttem...

Nem úgy jöttem közétek, hogy
minden szavam hazugság volt,
hogy tetteim csírátlan magja
terméketlen szikes földre hullt.

Nem úgy néztem szemedbe,
hogy ha tőlem elfordulsz,
mögötted száz gondolatom
kéjesen várja hátha felfordulsz.

Szerelmem nem fröcsögő
testnedvek kitárulkozó vágya,
nem kihűlő hullák, vérző,
sikoltozó gyermekek megerőszakolása.

Nem vágyom véres agyvelő
kifröccsenő látványára,
önző, hivalkodó senkik
félistenné kikiáltott bálványára.

Nem vágyom arra sem, hogy
az ördög legyek maga,
s írtsak mindenkit, kinek
más a bőrszíne, és a gondolata.

Én úgy érkeztem közétek,
hogy ártatlan voltam, és tiszta,
türkíz szemem csak a
világ gyönyörűségeit itta.

Nem láttam mást csak
szüleim bizakodó tekintetét,
mely mosolyogva nézte
első újszülött gyermekét.

Nem volt köröttem hazugság,
perverz örjöngő vágy,
nem voltam csorgó nyállal
gusztált megszerzendő tárgy.

Nem voltam más, csak
a többi között egy ember,
kit most leköpnek, meggyaláznak,
s kiáltani mégsem mer.

Nem voltam, és nem is akarok,
más lenni mint ember,
ki ha tenni kell tesz, s hangja
zúgó, morajló tenger.

De ha embernek lenni annyi,
hogy életem a világ összes mocska,
jégesőként egyszerre veri,
akkor én egy új fajt teremtek,
ami több mint emberi.


                        1997.06.04.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.