Most

Most caplatok, most kaptatok, most csipkedek, most caplatok…
Most álmodom, hogy bádogon, mint macskakonc csak kapkodom
szép csűdömet, és azt lesem, mit gyűjtöget, bird–kedvesem?

Most macskafog, most tarka lobb… Most mímelek vagy macska fog?
Hisz oly való ez állkapocs, és véremért érdes–lapos
nyelvvel nyalint vad létezés… Nem jajdulok, nem csapkodok,
mert jól tudom, édeskevés étekmadár, ha ellenáll...

Most égbe szök… Most égbe szög… Most pípelek… Most égbe szök…
Most égbe hullt tört szárny–cafat, vagy porba szállt gyík–árnyalak?
Most voltam-é, s már nem leszek, kis tollkupac, csontgépezet,
tűrt Júra–korcs, mit felzabál egy posztmodern őslátomány,
egy kardfogú, baljós atomkorban sivár tömbháztetőn?

Most fényre rés, most dörzsölök, most ívelek, most fényre rés…
Unt ébredés és térnyerés. Párkányperem, hol macska nyújt...
Tűnt légbe csap... Ám itt ülök… Szárnyam törött és szédülök…
Most írom ezt vagy szenvedem? Tág–mély fotel, s szemben velem
néz rászedett kandúrcicám... Szájszegletén vérem lefolyt,
nyal ráragadt kék–szürke toll’t. És írmodom kissé groteszk
verses sztorim, hogy létezésünk trambulin. Kinn is vagyás,
benn is levés, apró halás, bősz fényezés. És macsgalamb
bár nem lehettem, amit kellett megtehettem – nem tehettem…

Sok tény pereg, történelem, sok tény pereg… MOST létezem!
Itt ténfereg hústestbe gyúrt ügy, emberorcás égi kód…
Olykor galamb, olykor vadász, máskor poét’, „emberhalász” –
prófétamód szóval igéz, bottal igáz, s fénylő Boing–
szárnyat, ha lát, nyomban kiált Krisztus–jövést, Úr angyalát…

Most ő ki hát? Most ő kiált? Hoz ég–királyt? Most ő ki hát?
Barlanglakás odván, ha kél, Menny tengerén Istent remél?
Tépett tol’ú, égett a szárny, zörgő a csont… Most ő ki hát?
Jézusgalamb? Lúcifer-é? Trónról bukott alantas én?
Vagy macskajancsi Belzebúb, JÓ korpuszán az ócska púp?
(S nyal ráragadt fényszürke toll’t rőt cirmosarcú égi Lord…)

Most fényre rés, most ébredés, most ébredés, most térnyerés…
Most írom ezt és szenvedem? Egy mély fotel, s karfán terem
kandÚRcicám (állott totem), és stigmavérem nyalja ő,
és nyalja ő, kénnel jelölt szép lelkemet csak falja ő…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Parnasszus, 2006