Napraforgónak kellett volna születni

Napraforgónak kellett
volna születni
és nem lányokba
szeretni
mert hosszúak
az éjszakák
ha napsütésre gondolok

Napraforgónak kellett
volna születni
mosolyogni az égre
esőt várni
és nem minden
apró útra rátalálni
melyek végeire
sohasem jutok

Hol az az ösztön
az ember ki
odabent él
pattogó tüzekkel
s nem csak a
félelem és halál
ülteti lócára,
hogy keresse önmagát
a kertben

Napraforgónak kellett
volna születni
s most nem ülnék itt
emlékezni, feledni
csak sárgán virulnék
társaim között
nem magányban
magam bölcse

Akarattal kellett
volna születni
hogy utam lássam
legyek koldus
diktátor, pék
legyek gazember
pap, legyek bárki
hitvány vagy derék
csak tudnám már
merre forog az a....

Nem tudok így
nézni, mint társra
az emberre
nekem
a legtöbb
üres
kicsinyes anyagi vágyak
sok apró kovácsa
ha szemébe nézek,
hát szikrázik felem
ezer tanácsa,
hogy rosszul teszem mit teszek
De tudom csak keresnem kell
tovább
sárban s néha az égen
napraforgó földeken
és a lányok szemében
keresnem ha fáj,
ha nevettet
vagy csak megállni várva,
hisz lehet,
hogy engem is keresnek

2006/06/04





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.