|
Kölcsönvett napokon gurulok előre.
Rongyokat szedegetek.
Ajtók nyílnak előttem, és ablakok
a kiszámíthatatlan szűk égre, legyezőszerűen.
Szivárványszínű fraktálok élesítik,
csalják érzékeimet, mindenhol egy küszöb,
amiben elbotolhatnék, és szeretnék elbotolni,
majd felállni, vitorlát bontani,
pattogni labdaként a szökőkútban,
egy vízesés felé úszni, mert
az igazi csónak, mondják, hánykolódik.
|
