Szilvási István
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
121.
| 2026.10.04 21:47 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Bőrkén és nyesedéken
|
| Válasz erre | "Talán átutaztál egy terminálon./ Nem ismerted föl a várost, nem értettek, csak testbeszéd./ Az egész egy mítoszgyár. Meglepődtél, agyzugaidba érkeztél./ Végül - mint csak egy leveskóstolás - belső titkaidnak informátora lettél."- ez itt meglehetősen túlírt, túlburjánzó, az utána következő versszak rendkívül finom megoldásaihoz képest dörgedelmesen költőieskedő, pedig hát látszik, hogy a vers nem szorulna rá.
"Azt nézted: test és idő."- ez is ilyen, csak megakaszt, ahogyan absztraktba próbálja ráncigálni a dolgokat, holott aztán nagyszerű mélységekbe vezet a "mély-magyarok pedig mind áldozatok és hóhérok utódai."- ez itt erőlködésmentesen nagyon sokat mond ezzel az összetétellel- ebben tudás van és perspektívan, felülről néz rá valamire, amire nem szokás felülről nézni, ez felszabadító, felemelő. Mert valóban az van, hogy a hányatott sorsú kies hazában a legtöbb családban, akiket a történelem be tudott fogni, egyik-másik oldalról is kikerültek elkövetők is, áldozatok is- ugyanakkor az elkövetők is lehet, hogy egykor áldozatok voltak stb.
Az utolsó előtti versszak egy újszerű, ódaszerű hangnemet üt meg, lázasan olvadozik, az asszociációs ugrásai megbocsáthatóbbak, hatásosabbak, mint a megelőzőeknek- ettől függetlenül még nem érződnek pontosnak. A "viszeres tékozlás" már majdnem beugrik, de erre "ifjúi páncélt rávetíteni" már nem tudhat magában a nyájas olvasó. A "kisebesedett színlelés" jó, az "evolúcióképes megértők" már kevésbé. Nagyon egyenetlen. Úgy gondolom, az intertextualitások sem tesznek jót a versnek.
Az ez előtt feltöltött 'az emlékezés dilemmáiban' a Kosztolányi-idézet olyan felvezetést kapott, ami már önmagában sok ítéletet rögzített egy kulturális közegről, jellemekről, stb., ki is emeltem, hogy szervesen, éretten nyilvánul meg- itt viszont minden intertextualitás kapkodó és csak lazán függ a versen az utolsót kivéve ("te is megleled hazád")- ez viszont túl fontos helyen van ahhoz, hogy intertextualitás legyen egy komolyabb hangvételű versben. Múlikkal szavazok. | 120. 119.
| 2026.09.20 16:28 | Gulisio Tímea - szerki -- meo | Bőrkén és nyesedéken
|
| Válasz erre | Kedves István!
Ez a vers meglehetősen zavaros, kaotikus, túlbeszélt. Nem tartanám meg, hanem új alapokra helyezném az egészet, ha ezt a témát mindenképp meg akarja írni. Tartson valahonnan valahova, fejlődjön a szöveg. Jobban át kell gondolni. És néha tudni kell nem írni...
Üdvözlettel, szeretettel: Tímea | 118. 117.
| 2026.09.09 00:10 | Fűri Mária - szerki -- meo | aaz emlékezés dilemmái
|
| Válasz erre | Én is így látom: "Nagyszabású önéletrajzot a történelem kerekére fölfeszítő költemény. "
A vers úgy tetszik, ahogy van. Kisebb magyartalanságok (leuralt állam), váratlan félbemaradások, indokolatlannak tünő befejezés nem akadályozzák a szerves egységet, ami a szöveggel való alapos ismerkedés után az olvasóban összeáll. A korrajz és a saját élmény, benne a ható elméletek és tudományos eredmények, a viszonyunk ezekhez, az identitás keresés, a felhasznált idézet, nagyon meggyőző elegyet képez. Fa, amit nem szabad nyesegetni, agyagszobor, amihez hozzátenni, amiből elvenni nem kell. | 116.
| 2026.09.06 21:35 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | aaz emlékezés dilemmái
|
| Válasz erre | Nagyszabású önéletrajzot a történelem kerekére fölfeszítő költemény. A felütés az első két sorral érdekesen hat, mert a "megtelt [...] vággyal" klasszikus retorikus pátoszt hordoz, azonban a "mimetikus" jócskán elidegenítő műszó; ez így együtt a különállásában reflektáltan dölyfös beszélőt sejtet, aki nem eseng azért, hogy az olvasó azonosuljon vele, ám nem akar a tudós ridegségével sem kinyilatkoztatni, sem pedig prófétai populizmussal. A "mimetikus vágy" nagyon specifikus, bármennyire is érezze az olvasó pontosnak vagy pontatlannak, kiérzik mögüle az érteni akarás saját fogalmakat kereső rögös útja, és ez hozzátesz a verskezdéshez. Viszont rögtön utána a "belső konfliktussal" már afféle automatizmus, túlírás szerintem. Az önjellemzés ehhez nem egészen következetesen kapcsolódik a "de" szócskával szerintem, persze ahol belső konfliktus van, ott elvárás erősnek és keménynek látszani, de ennek az ellenkezője sem egészen váratlan túlélési stratégia.
A második versszak elég jó arányérzékkel kapcsolja össze az önéletrajzi és közéleti szinteket a "tanító és tanítotton" keresztül, felidézi az emberben azt a ráeszmélést, amikor a felnőttkor felé haladva (vagy felnőtté válva) ráeszmél, hogy a tanítói nem jókedvükből voltak ingerültek, kicsinyesek, lusták, stb., és a helyükben neki sem biztos, hogy több türelme lenne; a hatalmi viszonyok és rendszerek elfogult megélésétől azok objektívabb átlátásáig vivő mozzanat megidézése hozzásegít ahhoz, hogy ilyen tudattal érjen az olvasóban a többi kép is, ami nagyszerű.
Megakaszt némileg a "amikor a normális élet felé/ számonkérni és módosítani kellett"- az egyszeri ember hogyan tud számonkérni dolgokat a "normális életen"? Az irodalomban a Normális Élet általában lebírhatatlan kőfalként toposzkodik, amivel szemben csak összetörni lehet vagy a hátunk mögött fügét mutatni, ha nem vesszük opciónak a megalázkodást. Ez a "felé" szerintem mindenképpen átgondolható legalábbis. Komoly közéleti látleletet ad eztán, ahogyan Kosztolányi verse megidézésre kerül, ezerszer mélyebb és gazdagabb egy ilyen felvezetés, mintha amatőr módon a semmiből váratlanul előugrana egy kis intertextualitás, kéznyújtásként a Kánon irányába, amivel viszont a szerző egészen biztosan kizárja magát belőle.
A "leuralt államban mindig ütköztem/ ember de magyar" nagyon kihívó- lecsupaszított, így önmagában nem biztos, hogy megáll. A folytatás viszont remekül tudja vinni a megütött hangvételt, a "köztük művész vájár pap/ költő és miniszter" felsorolás igen jól üt több szempontból is.
A lezárás felé viszont igen nehezen követhető a motívumok vezetése; nagyon izgalmas a "nekem tetsző katasztrófa", megnyit olyan értelmezéseket az olvasóban, amiken nagyon termékeny lesz elgondolkoznia, viszont az "evolúcióképes gépjeim"-mel már nagyon elszalad a ló, lehet ezt talán a versekre értelmezni? Meg aztán az olvasó az "evolúcióképes gépek" képébe először valószínűleg olyan világjelenségeket fog belevetíteni, amelyeket semmiképpen sem látna a lírai énhez köthető, személyes dolgoknak- hacsak nem folytatja magában József Attila meghatározását, hogy a költő "az adott világ varázsainak mérnöke". Ehhez viszont a lírai én önmeghatározása nem eléggé prófétikus/ mesterember-szerű, eddig az alkotói aspektus nem került kiemelésre, meghatározásra. A "s a humanoid “az ember ottan a mesében / mint önmagának dermedt-néma szobra”" már sokkal erősebben általánosítható a világfolyamatokra nézve, azonban nincs igazán elkülönítve az előző kijelentéstől, ami zavaró.
Az utolsó két sor elég más módon kíván hatni, mint a vers többi része; kockázatos évszaktoposzokhoz nyúl és nem sajátítja ki túlságosan az Őszt, a "nagy átfogó" inkább csak még inkább tudatosítja a toposz-jellegét, ami nem feltétlenül tesz jót neki. Nem lenne sok értelme ehhez kerékbe törni a verset, és megalapozni benne az évszakok szimbolikáját, inkább ezt a zárlatot lenne érdemes lecserélni szerintem. | 115.
| 2025.10.07 10:51 | Fűri Mária - szerki -- meo | novemberi füst borsodban
|
| Válasz erre | Kedves István!
A második és harmadik versszak nem készíti eléggé elő a nagyon jó többit. Az nem baj, ha prózai sorok is vannak egy versben, ha abból szervesen kinő a költészet. De ez itt most nem történik meg. | 114.
| 2025.10.07 09:51 | Karaffa Gyula - szerki -- meo | novemberi füst borsodban
|
| Válasz erre | Kedves István!
Nagy rajongód vagyok.! Illetve verseid nagy rajongója. Egyetértve a korábbi hozzászólások mindegyikével, én rád bízom, hogy készítesz-e egy újabb ver(s)ziót, de én ezt így is kerek egésznek tartom, sőt, a Nikolett által említett "izgalmas atmoszférát" nagyra becsülöm a versben. Én marasztalom így is. | 113.
| 2025.10.06 19:46 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | novemberi füst borsodban
|
| Válasz erre | A kompozíció friss, az utolsó versszak fordulatát elbírja a szöveg és közben sok rétegben is mozog. A második versszak nagyon hozzáférhetően latolgatja a prófétai szerepvállalás lehetőségeit, azonban a képei kicsit tompák. Például a "sziget" nem eléggé pontos menedék a "zivatar" elől, a "beteg magyar közösség" nyers, az "újra termelődés automatizmusában" pedig két egyformán absztrakt kifejezést ütköztet, egymást kioltó és gyengítő 'színre színt'-módon (mellesleg az újratermelődés jobban mutat egybeírva, még ha a szövegkiemelő alá is húzza (az utolsó előtti versszakban szereplő "szuiszid" is jobban hangozna c-vel, bár a téma indokol némi fonetikus tájszólásosságot)).
A harmadik versszakban nagyon tetszik, ahogyan megragadja a korábban tágabb általánosságban pedzegetett ars poetica specifikus, egyszersmind anyagibb aspektusát a kutyától eltanult mozzanatban. Ennél a résznél lehet, hogy jobban folyna a szöveg úgy, hogy 'kutyájától tanulta/lerázni/ami körülvette'. A következő versszak hasonló erényei miatt ugyancsak hatásos.
Az utolsó versszakban a "vajákosnő" indokolatlannak tűnik, különösen, hogy olyan kardinális helyen van; egyedül rímel több rímtelen sor között és aránylag hosszú is hozzájuk képest. Ez így együtt némileg megakasztja az olvasót. | 112.
| 2025.10.06 15:10 | B. Dezső - szerki -- meo | novemberi füst borsodban
|
| Válasz erre | Ha nem a rímeken van a hangsúly, akkor akát el is hagyhatóak, vagy a nagy részük, és a vers is feszesebbé tehető. Pl. meggondolandó, van- e helyük az ilyen soroknak:"beteg magyar közösségben / az újra termelődés automatizmusában" Mint ahogy, a folytatásban különösen, egyre ígéretesebb részekkel is találkozhatunk. | 111.
| 2025.10.06 14:52 | szilvasi51@gmail.com -- novemberi füst borsodban
|
| Válasz erre | köszönöm a tanácsot
dehát, hát de itt a tétova tehetetlenségről van szó Nikolett, menés jövéssel borsodtól győr-sopronig, valami társadalmi fóbiáról az újratermelődés fölött és mögött, nyaggatott rímekkel, nem kötött, briliáns csengettyűkkel. úgy gondoltam nem a rímeken van a hangsúly, amit Ön fontosnak lát.
Üdvözlettel,
Szilvási István | 110.
| 2025.10.06 12:00 | Kopriva Nikolett - szerki -- meo | novemberi füst borsodban
|
| Válasz erre | Kedves István, izgalmas atmoszférája van ennek a versnek. A rímekeket, összecsengéseket érzésem szerint újra kellene gondolni, mert azok nem igazán erősek, gyengítik a szöveget. pl: fölött-között, zivatarában-automatizmusában, röhögött-köpött, lehelete-felelete.
Helyenként tömörebbé, feszesebbé lehetne tenni, de elsősorban a rímeket javasolnám korrigálni. | 109.
| 2025.09.29 16:44 | Tesch Gábor Ferenc - szerki -- problémák, incidensek
|
| Válasz erre | István, látom az utolsó bejelentkezésed idejét. Tehát a reg sikeres vlt. Hogyan segítsek? Mert helyetted űjra nem tudok regisztrálni te ezt egyszer már megtetted. Utánajártam és nem értem a problémát. | 108. 107. 106. 105.
| 2023.01.31 09:23 | Köves István - szerki -- meo | Mintha érezni valakin
|
| Válasz erre | Az "elántalan állapot"-ot az idegen nyelvi közeg kártevésének fölróva, ezért elnézve, a vers egyébként őszinte számvetéséhez képest nem jelentős hibának ítélve, s valamicske biztatásnak is szánva: befogadom. | 104.
| 2022.11.11 00:34 | Emeraude -- Reflexió
|
| Válasz erre |
Öntörvény, Önvers. Reflexiókkal keveredett alábukás mélységes kútjaidban, ahol soha nem tudjuk, hova visz a következő karcsapás. Mindig az az érzésem a verseidnél, hogy itt csak okoskodnia lehet a megszólalónak, - egyébként csendben olvaslak és hallgatok. De mindig van egy elemi erő, amit csak itt lelek meg, Nálad. A jóízű haza íze, a rokonlélek pőre és kitett őszintesége, amit pimaszság lenne bárminek is nevezni. Szeretem, hogy létezel. Brutálisan őszinte soraidat. Is. | 103.
| 2022.11.10 10:03 | Bak Rita - szerki -- meo | Mintha érezni valakin
|
| Válasz erre | Kedves István!
Alapvetően ott a versben egy erős költemény lehetősége.
Így vagy leplezetlen titok. - egy mondatot írnék le.
Vagy: Ilyen vagy. Leplezetlen titok.
Mint törékeny bekülés.
A lakmusz indikátoros sort én is kihagynám. Elántalan állapotban-t szintén.
Még sokat dolgoznék a versen. | 102. 101. 100.
| 2022.11.04 13:57 | Fűri Mária - szerki -- meo | Mintha érezni valakin
|
| Válasz erre | Kedves István!
A lakmuszos sort képhalmozásnak éreztem, de most úgy látom, éppen jókor töri meg a gondolatmenetet. A vers tetszik; átélhető nekem.
A cím kétszer szerepel, törölném a másodikat, ha rábólint. | 99. 98. 97. 0 25 50 75 100 |
|
