NAPLÓK: Anna regénye Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 08:15 Összes olvasás: 9114| 6. | [tulajdonos]: Készülő regényem IV. | 2013-03-31 06:16 | Anna sok mindenről beszélgetett már a pszichiáterével. A doktornő szerint azért volt szükség a klinikai tartózkodásokra, hogy a kisgyermekkora óta elfojtott sérelmek, problémák újra a felszínre tudjanak törni. Kicsit megríkatta Annát. Arról is többször beszéltek, hogy Anna szerelmi légvárakat épít, lufikat fúj a plátói szerelmeivel kapcsolatban, és hogy ezeket a lufikat ki kellene lukasztani, vagy el kellene engedni. Ezzel összefüggően ne nagyítson fel, ne idealizáljon az egekbe másokat, ne legyen kisebbrendűségi érzése. És a legfontosabb: amíg Anna nem tudja szeretni magát, addig más sem fogja tudni. Azt is mondta, hogy Anna a saját maga köré épített falat bontsa le, és csak védőpajzsot használjon nehéz helyzetben. Nyitottabbnak kell lennie, ami a szívét illeti.
Anna egyik kedvenc könyve Popper Pétertől a Lélekrágcsálók. Popper azt tanácsolja, fogadjuk el a negatív élményeinket, keserveinket, bánatainkat olyan negatívnak, olyan ijesztőnek, olyan rémisztőnek, amilyenek a valóságban, de ha van bennük valami pozitív, akkor azt is vegyük észre. Szerinte a félelmekhez közel kell menni. Nem szabad menekülni előlük. Úgy gondolja, annál többet nem adhat ember a másiknak, mint hogy időt ad neki a véges életéből. Ha sokat van együtt vele. Abban hisz, hogy egy kapcsolat addig él, amíg úton vannak. Ameddig valahonnét valahova tartanak. Véget pedig akkor ér, ha már mókuskerékben vannak, ha már csak ismétlik önmagukat, ha a konfliktusaikban már végszavaik vannak, és mindenki pontosan tudja, mire hogyan reagál a másik. Szerinte az elégedettség lehet tartós állapot, a boldogság nem.
Annának névnapi összejövetelt szerveztek a barátai. Attila is eljött, így aztán Anna nemigen foglalkozott mással. Mikor Anna barátnője hazaindult, és megkérte Attilát, hogy vigye el kocsival a buszmegállóig, megkérdezték Annát, nem tart-e velük. Anna persze igent mondott. Miután a barátnője elment, Anna kíváncsian várta, mi fog történni. Attila azt javasolta, menjenek be a belvárosba. Beszélgettek, jól érezték magukat, majd Attila hazavitte magához Annát. Együtt töltötték az éjszakát, Anna boldog volt. Reggelig. Reggel érezte, nem lesz folytatás. Így is lett, Attila elmondta, hogy nem szeretne kapcsolatot. Hazavitte Annát, és azt tanácsolta neki, éljen, bulizzon, pasizzon. A következő egy évben Anna megfogadta a tanácsot.
Egy internetes hirdetésre jelentkezve Anna újságíró gyakornok lett egy online női magazinnál. Egyik első cikkét a családi konfliktusokról írta.
Állj ki magadért!
Az ember a családját nem választhatja meg. Közhely, de igaz. Engem szeret a családom, és én is őket, tehát az „alappal” nincs probléma. Minden mással viszont igen. Még mindig az ő pici lányuknak tekintenek. Ráadásul a Belga együttes dalához hasonlóan bármit csinálhatok; ez a baj, az a baj… Ha itthon vagyok, miért nem megyek sehova? Ha elmegyek, és hazaérek, a következő kérdéssel fogadnak: „Na, mi van, hazataláltál?”. Ha nem segítek a háztartásban, az a baj. Ha segítek, akkor rosszul csinálom. Ha hazahozok egy fiút bemutatni, Anya már rögtön mondja is, hogy ez nem szimpatikus neki benne, az nem szimpatikus… Már ott tart, hogy a legjobb barátnőmben is csak a hibát keresi. Ez nekem nagyon rosszul esik, mert Lilla megért, és nagyon fontos nekem. A szüleim túlságosan féltenek, és óvnak, de ugyanakkor ők is szeretnék, ha önállósodnék. Hát még én mennyire vágyom erre! 27 évesen szülőkkel lakni, gondolhatjátok…
Ti hány évesen költöztetek el otthonról? Vagy még ti is a szüleitekkel éltek? Hogyan oldjátok meg a konfliktusokat?
Én azt a tanácsot kaptam, hogy álljak ki jobban önmagam érdekeiért, ugyanakkor ne akarjam őket megváltoztatni, mert az lehetetlen vállalkozás lenne. Ti is így gondoljátok?
Leírok nektek pár példát, ami dühít. Nővérem az én nevemben társkeresőzik a neten! Leveleket ír, chat-el, és kisajátítja a laptopomat, valahányszor itt van. De ma már másodszor álltam ki saját magamért, és határozottan nemet mondtam. Megsértődött, de ennyit megér. Ti mit gondoltok erről? Én úgy gondolom, hogy hiába teszi ezt jó szándékból, ezzel durván beleavatkozik az életembe.
Aztán ott van a nagymamám (Isten nyugosztalja!) lakása. Arról volt szó, hogy eladjuk, és elfelezzük a pénzt köztem és a nővérem között. Csakhogy a testvérem időközben férjhez ment, és kisemmizett az örökségből. De ha ezen az anyagias konfliktuson túl is lépek, van, ami sokkal jobban fáj. Például az, hogy 3 évesen már egyedül kellett oviba mennem. Vagy amikor véletlenül odacsuktam a bal kezem nagyujját a panelház mágneszáras ajtajának résébe, és elrepedt az ujjam. Ömlött belőle a vér, és nagyon fájt. Anya annyit mondott, hogy maradjak csendben, különben még meghallják a szomszédok. Végül átkopogtam a szomszédhoz, és ők vittek kórházba…
Nektek milyen tapasztalataitok vannak? Milyen problémákkal kell megküzdenetek családon belül? Megbeszélitek valakivel ezeket a konfliktusokat?
Én találtam két idézetet, amit én a magam számára igaznak tartok, de persze lehet vele vitatkozni. „Az otthon nem az, ahol laksz, hanem ahol megértenek.” (Christian Morgenstern). „Aki megért téged, közelebbi rokonságban van veled, mint bármelyik édestestvéred.” (Kahlil Gibran)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
