NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE
Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 04:21 Összes olvasás: 50437| 377. | [tulajdonos]: W-co-chcesz-grać? | 2021-03-04 14:31 |
„Mit játsszunk, lányok? Azt játsszunk, lányok! Csicseréket, bugyborékot, vicket-vackot, vadbarackot, csücsüljünk le, lányok!”
„A nép nem szereti, ha kivételeznek vele”, mondta ébredés előtt a Hang. Unyát láttam álmomban. Szarkofágba zárt múmiaként ácsorgott a semmiben (a háttere nem volt „megfestve”). „A harang nyelve”, mondta rá valaki. „De ő nem az”, tiltakoztam. Előtte (vagy utána?) kalapos férfit láttam. Egy erdei úton haladt előre mózeskosárral a vállán, a lába körül bárányok ugrándoztak. Fehérek voltak, mint a hó. Egy óriás kígyó (vagy sárkány) feje is feltűnt előttem egy pillanatra a semmiből (neki sem volt megrajzolva a háttere). Vigyorgott. Kilátszott az összes foga.
Átrágtam magam a Schwendtner-könyv első fejezetén, nem mintha sokat kínlódtam volna vele: „Kálmi” kristálytisztán ír. Az életben nem túl szuggesztív egyéniség. Téblábolásként hat, ahogyan előadja magát. Harcsabajusza miatt egy kapabot mögé képzelném, vagy még inkább egy horgászbot mögé, amint magányosan ücsörög egy tóparton, néha elővesz egy pipát, beleszippant, és nem töpreng az élet értelmén, miért is törprengen, ő az az ittlét megtestesült szobra. Mégis azt képzelem, jó tanár lehet.
Nem lett volna szabad lefordítanom Almudena Grandes Kártyavárak című könyvét. Nem volt hozzá elég tapasztalatom. Nem vagyok festőnő, és soha nem feküdtem egy ágyban két férfival. (Akkor sem, ha Freud szerint az ágyunk népesebb, mint gondolnánk.) Talán ezt érezte a kiadó is (Geopen), amikor a keresztnevemet önkényesen megváltoztatva jelentette meg a könyvet.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
