NAPLÓK: Egy Bőrharis Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 12:26 Összes olvasás: 40717| 25. | [tulajdonos]: így hétvégén | 2003-03-29 13:22 | Nem tudom, miféle napló ez. Szerettem volna, ha amolyan irányított ártatlanság sütne belőle, világra bambulás, nem nyálcsorgatva, csak hüvelykujjat szopogatva, gázmosoly helyett életöröm. Valójában pompás kalitkát építettem magamnak, belülről összefonva a fűzfavesszőket, aztán addig ugráltam az ülőkén, addig kopácsoltam fejemmel a kistükrön, míg elegen körém gyűltek, produkcióra várva, így kínossá válna szökésem.
Blabla. Valójában az a baj, hogy olvasnak, ha B. és K. rövidítést használnék, láttukon B. és K. összevonná szemöldökét, szívéhez kapna, megbántódna, felnevetne. Drága barátaim, jó móka lenne, ha felétek irányítanám azt az idegesítő kistükröt? Azt hiszem, elég, ha szorosan odadugjátok fejetek a kalitkához, majd megjelentek mögöttem, ahogy irányított ártatlanságomban bambulok foncsorozott hátú világomra.
Meg kéne mégis szökni.
Mostanában azon töprengek, milyen sok ideje nem vagyok egyedül. Vagy magányos. Úgy értem, mindig van egy telefonszám, amit bepötyögök, ha rámtör a frász. Valamiért mindig szeret valaki. Mindig akad, aki kívánatosnak tart. Ezen néha felnevetek, annyiszor láttam saját testem előnytelen, röhejes pozitúrában, itt-ott ápolgatom, karbantartom, feltöltöm és ürítem. Jó most egyedül lenni, nem hívni fel senkit, kínlódni szokásos fóbiáimmal. Lehet, közönség nélkül elmúlnak?
Jövő héten pszichológushoz megyek. Csodavárás hangulat, reménykedem, varázsütésre megszabadít életemet megkeserítő magasságiszonyomtól, ami most, új albérlet keresésekor szörnyű teher. Minden újabb lakás megtekintésekor izzadtan lépek be a kapun, reménykedve, nem gangos az épület, nem a negyediken van a lakás. Egy alkalommal persze elbuktam, a belső udvaron feltekintve nem láttam gangot, a körbefutó folyosót kőfallal, ablakokkal zárták el a mélységtől. Kivéve a harmadikon, ahogy kiderült, amint felértünk. Négy méternyi volt csak az út, valahogy végigrohantam, ismeretlenek előtti szégyenemben, de a lakásnézés, az utána következő udvarias beszélgetés pokoli volt. Hogy fogok kijutni? Négykézláb? Végül persze sikerült megtenni a szánalmas kis távot, mindenki előtt bemutatva, felfedve rettegésem, és ahogy remegő lábakkal mentem le a lépcsőházban, isten bizony boldogság öntött el. Most persze büszke vagyok. Micsoda kaland. Nem is tudom, mivé válok, ha kigyomlálják belőlem félelmem.
Hát ez nem lett szökés, csak kísérlet, ezt mindenki tudja rólam, de egyszer csak felgyorsulok szökési sebességre. :) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
