NAPLÓK: Elszalasztott lehetőségek Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 07:17 Összes olvasás: 52341| 71. | [tulajdonos]: egy régi naplóbejegyzés | 2011-04-12 23:56 | '81 nov. 17.
Kedves Kata!
Iszonyúan érzem magam. Nem tudok szabadulni egy belső hangtól - számvetést követel. "Bújj ki szaros pelenkáidból és próbáld hófehérre csutakolni, ha tudod."
Nincs mosónő, aki ezt vállalná, s nincs szervezet sem szerkezet, aki erre képes lenne. "Vagy mocskolj bele, és tekints ártatlannak tűnő szemekkel közönyösen a világra, hisz a szennyed és te most már úgyis alig különböztök."
Számvetettem:
Születtem, voltam jó, voltam rossz, éltem, néha boldogan, néha sikertelenül. Mindig ragaszkodtam valamihez, emlékekkel rendelkezem, fiatal vagyok, múltam van. Sikeres pálya kezdetén állok, barátnőm egy tisztes család lehetőségét kínálja, nyitott vagyok és érdeklődő, sokan ismernek, jó érzékkel tudom összeválogatni az embereket. Kreatív vagyok, könnyen megoldom a problémáimat. Lovaim vágtáznak szekerem előtt...
Körülbelül idáig érhettem, amikor valaki hátulról ülepen rúgott. E jóízű gondolatmenet közben persze, hogy meglepődtem. Lassan, kissé félve fordultam hátra. Még láttam, amint Bébén egy megvető mosoly fut végig. Arca számonkérő, mint azé, aki az égi trónusról jön. (Persze lehet, hogy csak innen a BM-ről.)
Mindegy, úgy éreztem, mindent tud rólam.
Bevettem egy eunoctint. Nem kergette el a hangot. "Most nem lankadhatsz."
Vitáztam vele.
Talán nem igaz, amit magamról mondtam?
Vártam a válaszát, mohón lestem a szavait.
"Medve tapasztalta, hogy szavaival és cselekedeteivel, csak nagyon tökéletlenül tud bánni, s mégis, ha néha mindent rosszul mondott, és rosszul csinált is, édesanyja sohasem dőlt be ezeknek a torz, teljesen hamis látszatoknak, hanem a szíve mélyén világosan megértette őt. Hitt tehát abban, hogy a gyarló szavakon és nehezen kormányozható tetteken túl, sokkal épebb és egészségesebb megértés köti össze egyik embert a másikkal. Hitt abban, hogy egyenesen beleláthatunk egymás lelkébe. Most ez a hite megingott. Megingott, aztán újra megszilárdult. Megint kétségek árasztották el erősebb hullámban, s megint fölébük kerekedett."
Megdermedtem. Még a fülemben csengtek az utolsó szavak. FÖLÉBÜK KEREKEDETT.
Határoztam. Amennyire féltem, annyi erővel szaggattam le magamról a fojtogató köpenyt.
Most tisztába teszlek - gondoltam.
De hatni kezdett az eunoctin... ma sem oldottam meg.
(Katával egy hete találkoztam - húszegynéhány év után véletlenül. Sietve felírtam a telefonszámát, mondtam csütörtökön estére készüljön. Halkan megjegyezte, kicsit nagy bátorság, hónapokra előre be van táblázva, de azért feltétlenül hívjam.
De nem hívtam, pedig akkoriban, szellemiekben a mindenem volt ő. Mély barátság, szeretet, kölcsönös tisztelet, minden, azon kívül, hogy az orosz tanárnőm is az egyetemen.)
Nagy kérdés, mennyit rakhatunk terheinkből a másikra?
És ha mi nem akarunk átadni belőle, ő mégis szeretne vinni valamennyit? | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
