NAPLÓK: Eremita Szeladon Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 10:32 Összes olvasás: 16334| 5. | [tulajdonos]: --- | 2006-08-09 13:21 | Mindössze 30 másodperc...
Kislányom reggelijét elkészítem, majd egy tálcán ágyához viszem. Simogatni kezdem édenillatu selymes szőke haját, tüsszentenem kellene, de nem akarom felriasztani. Gyengéd csókot nyomok a homlokára s a szememből legördülő könnycsepp arcára hullik s szemei lassan fogják fel a környezetet. Nagyon szeretem... Következik egy nagy ásítás, majdnem elnyel, de én csak sírok tovább mosolyogva rá miközben tündér hangjával kérdőre von: "Mi a baj APA?". Megtörlöm arcom, "Semmi kincsem, jó reggelt!", görcsbe rándult szívvel hagyom el a szobát, indulnom kell. Feleségem kilép a fürdőből, s én megbotlok szemei ragyogásában. Lassan felsegít, fürdőköntösét eldobja messzire, szorosan átölelem s ölbe viszem a szobánkba. Csókot forraszt ajkaimra, de tudom, hogy ébrednem kell a kábulatból, így egy egyszerű 'sajnálom ' után párom szomorúan öltözni kezd én indulok borotválkozni. Drágaságom befejezte a reggelit, beágyalt s most mosakodni szeretne, de útjában állok elképzelésének. "Jaj apuci, de lassú vagy! El fogok késni. Nem törődsz ezzel? Olyan zavartnak tűnsz ma...", majd kirohan. Tempósabbra veszem dolgom s össze-vissza vagdalom magam igyekezetemben. Gyorsan lemosom a vért és arcom majdnem minden egyes szegletére ragtapaszt helyezek el. Kilépve feleségem arca falfehér lett. Kér, hogy ne menjek sehova, ő ezt megálmodta s olyan rossz előérzete van. "Nyugodj meg csillagvirágszálam, én mindig bérlő leszek a szívedben, ha csak nem akarsz kilakoltatni. Addig is mindig veled leszek.". Megkönnyebbülten omlik vállamra, s olyan szorosan ölel, mint még soha. Levegőt se merek venni, nehogy emelkedő tüdőm eltaszítsa Őt tőlem. Aranygerezdecskénk azonban emlékeztet, hogy lassan indulnia kell az iskolába, szóval gyors búcsú, irány a munkahelyem. Kilépve kapunkon rövid imát mondok a Miatyánkhoz, kérlelve vonja gondviselése alá azt a két embert, kit a világon mindennél és mindenkinél jobban tisztelek, szeretek, kikért életemet adnám. Kocsiba ülök, átintek szomszédomnak, ki csak csóválja fejét és hirtelen eltűnik. Munkahelyemhez érve minden olyan kuszának és elmosottnak látszik. Minden agytekervény mozdulásom a családomat óhajtja, de az irodámba lépve egy sötét arc fogad fekete ruhában s egy baltát állít a fejembe...
Mi volt ez, kérdezem gépen előtt ülve eszmélve gondolataimból. Körbe nézek, rájövök, hogy minden rendben van, egyedül vagyok. De akkor mi volt ez?
Mindössze 30 másodperc... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
