Kínban van…
Eccer régen Undon valami okbul, mit mán a feledés homállya takar, hatalmass gyűllést tartottak az esküttek. Mind kiőtözve, szépen, díszessen, hosszúszáru pipával a kézbe ült a tanácsterembe, hová hogy s hogy nem, bészabadult a bíró kutyája. Abba a züdőbe az erszényt hólyagbul csányták, mit megtörnyi, puhíttanyi csak zsírozásval tuttak. No, odakapott a mi ebünk a gazdájának, a bíró urunknak zsíros erszénnyihe, békapta a fogaji közzé, oszt le es tépte azt a tartószíjrul. Demán el es szalatt azval. Az esküttek meg utána. Ahogy futtak, a kutyu a zsíros erszént kihasítta, a benne ülő aranyokot elszórta, s a szétszabdalózott zsíros erszényt mindmegette. Hejj, de az esküttek körbefogták, oszt hurkot dobtak a nyakára, úgy vitték vissza a gyüllés helyszínére. Hát hogy es vegyék ki mosmán a bíró urunk arannyajit a bíró urunk kutyájábul, merhogy szentül meg vótak győződve arrul, hogy a zsíros erszényvel a kutya a pézt es bényelte, s mivel jó emésztő, soksavas a gyomra az ebnek, aztat hamar el es emészti. Mit es csányjanak hát, hogy a bíró kutyája es életbe maraggyon s a bíró pénze es megkerüjjön! Tanakottak, hosszan tanakottak, oszt kitanálták, hogy kalodára húzzák a kutyát s addig korbácsoltassák a hohérral, míg a kutya vissza nem ökrendi a pénzit a bírónak. No, úgy es lett. Ütte a hohér, verte szegény kutyát, kinek csak annyi vót a bűne, hogy jól akart lakni éhségibe. Verte a hohér, de úgy, hogy eccercsak beszarintotta magát a kutya. No, nézik a mergáját, forgasság a bottyukkal, debiza nem vót abba egy fija arany se, csak a nagy büdösség. Megdühödött a bíró, alaposon leszitta az eskütteket, hogy míg tökörésztek a megódásval, a kutya mind elemésztette az ű arannyait. Szélnek eresztette az egész kompániját dühibe, de tán később visszavette üket, mán ha bíráskonnyi akart valahogy.
No, osztán hogy így vót vagy se, aztat nem tudom, de ezóta az eset óta él a magyarok közt az a szólás, hogy:
„Kínba van, mint az Undi kutya a kalodába.”
|
