NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2026-10-28 20:39 Összes olvasás: 118096| 319. | [tulajdonos]: sok-bosszantó-hiba-miatt-újra | 2018-12-10 17:55 | Eljöttem végül mégis, itt kell lennem, látnom kell a cirkuszt, amit a gyerekeim a Kormánytól ajándékba kapnak, annak köszönhetően, hogy az apukájuk köztisztviselő – legfeljebb nem tapsolok. Az idomított állatokért egyébként sem tudnék lelkesedni. Pedig szépek a fehér alapon fekete csíkos szibériai tigrisek, a kutyák meg tök arik tényleg, igaza van a kisebbik fiamnak, de csak a Black Lions mutatványa tud levenni a lábamról, ők legalább a saját bőrüket viszik a vásárra, mert igazából nem oroszlánok, hanem emberek, viszont feketék, mert Afrikából érkeztek, a produkciójuk bizalmon és egymásra való odafigyelésen alapuló csoda, minden látványfokozó technikai eszköz nélkül. Őszinte elismerés van bennem, amikor megtapsolom őket. De az már a végén van. A bohócokat is muszáj előtte megtapsolnom, és nem lehet nem nevetni rajtuk, vérprofik.
A bohóckodás alapja ugyanaz, mint mindig volt. Ketten vannak, az egyik csetlik-botlik, nem képes eligazodni az őt körülvevő világban, ő az, akinek gyerekkorában azt mondták, fiam, te Mindig Mindent elrontasz, de Soha Semmit nem csinálsz jól. A másik, a bennfentes, olyan, mint Karinthy jó tanulója, a stréber. Pontosan tudja, hol találhatók a világban való eligazodáshoz szükséges eszközök, és használni is tudja őket. Ő a komoly bohóc. A szakavatott. Minden mozdulata idegesítően precíz. Mégis ő húzza végül a rövidebbet. A legérzőbb szívű néző lelkében is felébreszti a kárörvendés ördögét. A csetlő-botlón is nevetünk, de elnéző együttérzéssel, amíg a másiktól távolodunk, ő hozzá közeledünk. Saját idétlenségeinket látjuk benne viszont, szorongva várjuk, hátha tanul valamit a sok kudarcból. Tanul is, míg a másikat az idegborzoló szakszerűsége megakadályozza a fejlődésben, nem is lenne igazságos, ha nem ő bukna el végül, mégpedig látványosan.
Nem mindig csak az a legfelháborítóbb egy törvényjavaslatban, ami benne van, hanem néha (egyre többször) az is, ami hiányzik belőle, mert látszólag nagyvonalúan, valójában rendkívül pitiáner módon „kifelejtenek” belőle valamit, ami korábban a nagy nehezen visszanyert demokrácia vívmányaként még benne volt. A kormányzati dolgozókra vonatkozó új javaslatban nem szerepel az a tétel, ami a köztisztviselők pártatlanságát mostanáig biztosította (legalább papíron, ha a gyakorlatban nem is mindig). Nem csak hab a tortán, hanem a torta maga, hogy a tervezetet egyéni képviselői javaslatként nyújttatják be, hogy a szakszervezetekkel való egyeztetésre fittyet lehessen hányni. A piszkos munkát olyan vásári majmokkal végeztetik el, mint az egyik volt gimnazista évfolyamtársam, akivel egy évig még instruktorkodtam is a Közgázon, már akkor sem volt teljesen komplett, de ami mostanra lett belőle, akkor még nem látszott rajta, tőle a tanultam például a világ legszebb csángó népdalát, az Elment az én rózsám-at.
Jó, hogy jövőre már a legkisebb gyerekemnek sem jár ingyen cirkusz Mikuláskor, még berontanék valamelyik ketrecbe, hogy a jutalomfalatkákkal kezes bárányokká szelídített tigrisek helyett átharapjam az idomár torkát. Vagy, ami még rosszabb lenne: nem rontanék én be sehova, kényelmesen belesüppednék a nézői székbe, tapsolnék, nevetnék, lélegzetvisszafojtva izgulnék a légtornász életéért, akkor is, ha sejteném, hogy direkt esik le majdnem a kötélről, amikor bekötött szemmel imbolyog rajta; összerándulna a gyomrom, mind ahányszor a legerősebbnek látszó tigris engedetlenül ráhördülne az idomárra, és még, ha meg is fordulna a fejemben, hogy talán ez is csak a mutatvány része, én örülnék, hogy az ingyen belépő mellé ingyen perec is jár, így a fogaimat izgalmamban lenne mibe eresztenem.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
