NAPLÓK: utolsó szakasz: ráfordulás Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 15:36 Összes olvasás: 9903| 35. | [tulajdonos]: Vissza az alapokhoz | 2020-03-21 08:38 | Te vagy:
Víz
A te elemed a víz. A visszafogott modoroddal és az érzékeny természeteddel ösztönösen megérzed az embertársaid érzelmeit. Úgy értesz ahhoz, hogy támaszuk és vigaszuk legyél, és ez által megkönnyítsd az életüket, mint senki más. Nagy állhatatossággal törekszel arra, hogy a környezetedben harmonikus légkört teremts. Azonban hajlamos vagy mindeközben a saját szükségleteidet elhanyagolni, ami miatt jól tennéd, ha odafigyelnél arra, hogy a kibontakozási lehetőségeidet és szüneteidet szabadon tartsd.
VEZEKLÉS
„Sokat gondolkoztam már ezen a szón. Én úgy érzem, a vezet igéből alakult ki. Ezt arra alapozom, hogy a vezet azt jelenti, kormányoz, irányít másokat, ellenben aki vezekel, az saját magát irányítja, fegyelmezi, önmagát zabolázza meg. Elképzelhető, hogy igazam van?”
Szívből gratulálok a szellemes okfejtéshez, mert olvasónk a két szó jelentését csakugyan nagyon ötletesen kapcsolta össze. Hogy még sincs igaza, arról nem tehet, mert nem tudhatta, hogy elődeink a vezekel szót másképpen ejtették ki, mint ahogy mi tesszük ma. A vezekel, amely azt jelenti: ’bűnhődik, önként vállal valamilyen szenvedést, megaláztatást valamiért, amit elkövetett’, nem abból az ősi vez- alapszóból ered, amely több finnugor nyelvben – így a finnben és az észtben – is megtalálható, s amelynek jelentése mindenütt ’vezet, húz’, hanem a szintén ősi vesz–vész igéhez, amelynek főbb jelentései: ’elpusztul, meghal, tönkremegy, eltűnik’. Szavaim igazolásául idézek egy mondatot a XVI. században élt írónak, Pesti Gábornak egy 1536-ban megjelent bibliafordításából, először betű szerint, majd a mai helyesíráshoz igazítva. Az első változat: „Syrnak wala ees wezekelyk wala a leyant”. Mai helyesírással ez így fest: „Sírnak vala, és veszékelik vala a leányt.”
E mondat értelme: ’sírtak, és siránkoztak a lány elvesztésén’. Vagyis a vezekel szóban a régi nyelvben nem z, hanem sz hangot jelölt a z betű, s aki vezekelt, az voltaképpen veszékelt, azaz nagy siránkozás közepette azt kiáltotta világgá: veszék, azaz (én vagy valaki más) ’elvesztem, elveszett’. Ha még ez a példa sem elégséges olvasóim, köztük a levélíró meggyőzésére, gondoljanak a jajveszékel igére, amely a jaj indulatszóval kiegészítve jelenti lényegében ugyanezt.
Igen ám, de az íráskép olykor megtréfálja az embert. Megtréfálta XVIII–XIX. századi költőnket, Pázmándi Horvát Endrét, akinek 1831-ben Pesten megjelent, Árpád című honfoglalás kori eposzában még mindig a régies írásmóddal írva olvashatjuk ezt: „S itt vezekelte bűnét az utolsó vénkorig”. Továbbá – részben Pázmándi Horvát művének hatására – megtréfált azóta mindnyájunkat, mivel, íme, a vezekel immár visszavonhatatlanul meggyökeresedett nyelvünkben z-vel írva s úgy is ejtve, ugyanakkor viszont többé-kevésbé megőrizve a szó eredeti, illetőleg abból fejlődött ’siránkozik, bűnhődik, szenvedést vállal valamiért’ jelentését.
Címkék:Anyanyelvi őrjárat
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
