Origami

Hajnalban sorokat vetek papírra, kiteszem a kerítés elé a kukát, benne az összegyűrt levelek origamija, a műanyagflakonokból épített rakéták. Mint a szeméttartály helyén, a nyirkos, sebhelyes talajon riadtan futkározó rovarok, visszakívánom az édes teher fedezékét. Hiányzol, mint az eldobott, roncsolt pléhdoboznak a pezsgő, édes kóla. Szavaim nem eléd hintett rózsaszirmok, csak elszórt csikkek egy sehová sem vezető út repedéseiben. Láttam ma egy lányt, fantomkép volt, amit a valóság rajzolt rólad emlékeim alapján. Majdnem letartóztatott; olyan volt, mint mikor a képlékeny üveg kihűl és borospalackká vagy képernyővé szilárdul. Aztán szétrobbant, mint a tusfürdős flakon szappanbuboréka, mint fundamentalista álmok öngyilkos merényleteikor a valóság kirakatai. De az én hitem ma is megingott, éretlen suhanc vagyok csak, akinek jó móka éjjel összetörni az aszfalton az üveget, aminek tartalmától lerészegedett. A palackban hajómakett: az egyetlen jármű, amely elvihet hozzád.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Parnasszus, 2005/ 3
Kötetben: Ingajárat a valóságba (Budapest, 2006)
Kiadó: FISZ-Napkút