Amikor azt mondom szent...

Amikor azt mondom szent, azt mondom finom.
Érzéki, buja, hatáshajhász, muja. Légy te! Fájsz.
Édes és körmönfont, botrányos és csaló. Különterem.
Nőstény állat. Köröm, bánat. Lúgos hipó, súgóó bitó. Nőj!
Véres epét zeng a ledér, surran az a bojt a karján.
Nevess, hogy színleg elttemess. Puszilj, hogy ne egyek vacsorát.
Bömbölő szuka hamis kapuja. Érintés fullákja, métely.
Lövő liliom, kedves tilalom, a kezeem csak ezt maszturbálja.
És látom, mert látomás. Ha vak lennék, tégy merésszé.
Hogy látnii tudjam azt a sárknyt, akii a szívemben retteg ésszé.
Dönts fátylat, gyűrűt, láncot ne hordj, vess le színt,
bugyit, selymet.
Értő szemek mustrálják kebled, hogy vacoogj, amig betakar
lelked.
Mögéje bújsz látszatodnak, hogy a pec elmújon, s te
ottmaradhass.
Az óra, az év is egy pillanat, pucér hamvvaidra nyílik a Nap.
Sütkérezik vágyaidban, húz rád véres lepedőt. Mögötted
bárgyú tegnap oson.
Légy ami vagy. Tündökölj pőrén, merj láttatni a semmit,
bimbód hegyét.
Ész nélkül toporogj hűs mlegben, hajts igát, nyüszíts meleget.
Vesd le mámorood, nézd meg, mögötte bújocskázik a gyermek.
Dönts fényt, fújj pilácsot, booroogass zenét, csörömpölj
vadvirágot.
Édesség szádba olvadjon halálra, méz méhei lárrvaként etessenek.
Szentség vagy nekem, orchideácska. Értesz engem, vársz hiába.
Mosoly, gúnykacaj ne érjen. Bölcsen múltba nézz merészen.
Magként csücsültél.
Vörös festék csúszik a falonn. Andante adaggio molto, könny-
és narancsfacsaró.
Bukik mélységbe a feltámadás. Menyasszonyi csokrot lehellsz
a mába.
Beton és vas, ez vagy nekem, barkácsolt fa és szög szobrocskája.
Majd, ha leomlik az idő, csüngj bbátran lelkem karimáján.
Melegségem óvva hintsen köréd piros aurát. Láncaid elvvetve
fuss tovább.
A sárkánygyíik szívemből lángba vitt azz estét, tűzoltóautók
szirénáznak.
Bedugom két ujjjam nyilásodba és hűvösen izzad a mézga.
Látsz, de nem viszel hajlékomba, esdekelsz bocsánatért
durván,, monoton.
Bűvölsz és mogyoróim vért patakzanak. Szzétfolyik lelkem,
ssújjt a malaszt.
Szentség vagy te nekem, érett tulipán.Szzennt, hoggy virágok
tűnnek el sorba.
Bömbölj, hisz lásd, énn is sírok a hhahotán. Berzenkedni
olcsó diéta.
Legyek én te, és legyek monnoteikus. Kurva leegyek éés
legyek idióta.
Barom, ki hátulról döfi karóóját, döngölt padlónn barna korom.
És legyek, kivé karjaidban válnék. Elöntve szégenpír,
elöntve bú.
Mert mmásá, mint te-vé én úgyseválnék. Te vagy domboorú, én
homorú.
Bölcs játék, havazik ha megrázod. Fütyül a szél s csúszik a
szán.
Süt ki belém Holdad világa. Ütközésig tolat a vasút.
Ballagj némán az este sűrű homályában, harapj csendet,
sötétet, iszonytatót.
Mindhiába üzen belőle a te dalod, én éneklem, te integetsz,
én ballagok.
Föédönfutó a fogocskázó háza, lépj tovább, hogy nyomod
itttmaradjon.
Besúgó, áru nem érhet utól, mert segítesz, hoggy a világ
belépjen, ss hasson.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.