Megbánás....
Ha majd a megbánás ajtaja
két irányba nyílik, s lelkem
hazatér, vértől iszamos kézzel
kopogtat, ám nem történt baj
hiszen csak magamat öltem.
Kocsmák rettegett magányát,
húgyszagú kurvák szerelmét,
filléres koldusok részeg danáit,
összeokádott ruhám savanyú
szagú tépett rongyait hozom.
Dadogok valamit az elkésett
megváltásról, a hiába keresett
Isten röhögő cinikus papjairól,
az üresen kongó harangokról,
melyek csak a galambokat tanítják
repülni.Majd mesélek az idegen
városokról, hol mindig esik az eső,
s a fáradt vándorok fázósan,
kiterítik köpenyüket a hajnali
napfény megbocsátó sugarára.
Mesélek egy lányról ki reggelente,
virágot tűzött a hajunkba, s
mi zokogtunk, mert ugye mindig
esik az eső, és a kanálisok
fekete mocskát még a mi
könnyeink sem bírják tisztára mosni.
Engedj be kedves, kötözd be sebeim
foltozd köpenyem, legyek tiszta,
hisz' holnap újra értem jönnek a városok.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
