A semmi peremén

Anyám mondd mit kér az ég,
ha kék tenyerén vér folyik?
Talán álmodik a fény velem,
s idelenn utolsó alkonyat
engem is vonat vár valahol.
Ne sírj csak meglakol álmom.
Most még kiáltanom kell.
Nézd rámfigyel a minden.
De nem érdekel az Isten.
Lehet gonosz toboroz tanúnak.
Agyamba' torz árnyak lapulnak.

-ne félj csak játszni hagytam őt-

Majd emlékezz felhőt igéztem
e-porlepte útra, hogy minden
lépés megtanulja mennyire
fáj, a végső sárnehéz mozdulat.
Anyám én vártam az urat.
Óriás tüzet raktam, mely lelkem
üde tavasz ágain dalolt.
Fanyar sosem volt nyarak
gyümölcs melegét osztogattam,
s zokogtam ha füstezüstjén
vett elárult csókot száj.
Anyám úgy fáj a semmi.
A próbáltam ember lenni vád.
Ez a mindig kérhetek
magamtól kegyelmet hazugság.
Az én igazam anyám nehéz,
nincs, akár e-kezemre rakott
fénybilincs alkony,engem
sosem vár vonat a parton,
talán egy hajó,mi
elhozza létem kulcsait.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.