Út

Hosszú az út hazáig,
hosszú nagyon.
Lábam leér a földig,
recseg, ropog, ahogy
húzom, emelem
magam fölé
alám teszem
mint a szépet
nekik, nektek,
ti női lények.
Kik miatt az út
hosszan tart hazáig.
Talán sosem érem el
az ajtókilincset,
sosem hallom nyikorogni,
a kinyíló, rozsdás kertkaput.
Nem férek be rajta egyedül,
csak ha bábuforma szerepet
játszó, szép szirént hozok
magammal, magamnak.
Árnyalt, csoda szavakat
mormolva íves, kicsiny fülébe.
Érzem, közben elalél,
azt hiszi ez a lét
csúcsa, netovábbja,
innen már csak
az ágy és az oltár
van lépésnyire hátra.
Előtte persze hát,
a leszervezett gyermekáldás.
Gőgicsélés közben
várja a jelszót, az igent.
És igen meglepődne,
ha hiába várna,
csupán csuklás
hagyná el kiszáradt
torkomat. Fűrészpor
szárazzá vált, duzzadt
nyelvem hiába próbálnám
nemre kényszeríteni,
tudom, hogy nem megy
mert két marokkal fogja
ott, hol leggyengébb a férfi.
És már érzem, sajog,




fáj, és üvöltöm igen,
téged minden áron igen!
Fejem fölött, ott, a kitudja hol..
Most verik rám
-te tehetetlen lélek,
biztos, hogy ezt kérted?
Az elébb, úgy egy-két éve,
még nem erről szólt az élet,
az éppen aktuális szöszi
íves száját csak a szokásos
mondat hagyta el,
világbéke, a fodrászra ennyi kéne.
És te mosolyogva, boldogan
tetted mihaszna dolgodat.
Tudtad, biztonságban érzed
pici éned, nincs mitől tartanod.
Most kimondom, így jártál
viseld gondját,
nem tart soká,
ez még nem a vég,
úgy kemény húsz év,
és megint jó lesz,
csak várd ki,
hogy kinek méred.
És reménykedhetsz, kibírod
addig, nem köszön rád lentről,
szürke fejfád, nem szakad belé
ájult, baklövésre szánt szíved.
Addig is hogy ezt próbáld elkerülni,
- ha persze még lehet,
ha maradt még időd,
ha nem hat rád  mosolyának
édes mérge legbelül-
próbálj meg magzatpózba zsugorodni,
imádkozni, nehogy észre vegyen újra valaki.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.