Tõled számítom az életemet




Tőled számítom az életemet újra,
Egy tőből fonódik a lelkem koszorúja:
Csak Néked egyetlen hosszú-hosszú verset
Írok már, míg élek: arról, hogy SZERETLEK!

Szólok Hozzád olykor, magamban beszélve,
Mintha csak hallanád ott a messzeségbe-
Azon kapom magam, hogy a felhők fodra
Mennyire hasonlít szemedre, arcodra.

Minden-minden körül mintha Rólad szólna,
Bujdosó harangszó mintha hangod volna,
Színek forrón, lágyan folynak, átkarolnak,
Néked szült a Tegnap, Néked éltet Holnap.

Tenyeremben bújkál még az érintésed:
Feldobom az égig, szétszórják a fények
S hull alá millió boldog perc-darabka,
Kitárom szívemet, úgy állok alatta!

Elmondom ezerszer naponta: SZERETLEK!
Nem mondhatom másként, minden szót keveslek,
Pedig nincs teljesebb, szebb nyelv a magyarnál,
Megköszönni mégsem elég azt, mit adtál!

Hosszú versem, melyben hű vágyaim mosom,
Betűk táltos-tánca hamvas papíroson,
Elrebbentett morzsák, picik, mint én vagyok,
Szerelemtől duzzadt, percbe égő lapok.

Szeress engem, szeress! Mintha lelkem volnál,
Csörgő vérem forró tiszta szaván szólnál,
Úgy szeress, hogy húsom, csontom forrjon Véled
Egyetlenné! Zoé! SZERETLEK TÉGED!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.