Nem a testét akarom

Nem a testét akarom, ott már
nincs felfedezetlen táj,
bejárta azt már más mohó
kéz, más szemérmetlen száj -

én a lelkével szeretném szomjam
oltani; titkon elé tenném rúzstükrömet
egy éjjel, mikor nagy vizek vannak a holdban,
s tikkadt ajkammal lecsókolnám hűvösét,
lelke lecsapódott pára-ködét,

s minden szerelmes sóhaja után
én lenyalnám hunyt szemmel a kitárt
ablakban
tükrömről az édes nektárt...

vérkörei hajósa
szeretnék lenni
szerelmes sóhaja
az ő lehelete, elsuttogott „szeretlek”-e
lobbantaná meg vitorlámat,
és a ki nem mondott szavain is siklanék
a szíve titkait megismerni,
szívem helyette,
neki, csak az én szívem verne,
de csak ha ő is akarja, csak addig
neki lenni,
nadrágja, inge, öltönye lenni,
bal zsebében egy alkonyaton,
jobb zsebében a napfelkeltén matatni,
s mindkettőt kifordítva
felmutatni a vetetlen ágyat;
csókjában nem a nyelvét, a szívdobbanását, a vágyat
érezni - -

ha ő oszlopszent a hétköznapokon
én mellékuporodnék szótlanul
és csak néznénk elúszó rongyaink után
amikor a nap a láthatár mögé hull - -

de leginkább kutyájaként szeretnék újjászületni
és csak nézni és csak némán szeretni,
éjszakánként megfaragnám a ceruzáját,
imára kulcsolnám mancsaimat érte,
mert ha reggel elmegy, úgy érezném elmegy örökre,
de ha megjön, az mindig a legnagyobb boldogság lenne;
mindig ugyanúgy örülnék neki - -

könnyei ízéből szublimálnám a bánatot,
álmai karneválján mezítelenül sétálnék,
érezném álmát, mint a tejszínhabot,
mint kapucsínó és ánizs illatot,
ha a fal felé fordulna én kibontanám hajából
a jácint-lila szótlanságot,
ölem mélyére nem a magját,
ő magát ültetném
és ha a dóm öles dór oszlopai
tövében kiszopná az anyatejet
duzzadt kreol mellemből,
én nem szólnék, talán csak nevetném - -

forró homlokán ha lázrózsa lennék,
csillapítani a temetőbe is lejárnék,
és elviselném érte a kripta hidegét;
tízezer denevér kétségbeesése a
koporsóban, a hullámzó sírdombokon szökellnék
a holdba...

s ha elválnánk egyszer, én akkor sem
hagynám el; pálmafás tengerpart lennék
magányos szobájának falán,
szótlanul tűrném ökölcsapásait
és szájának nedveit,
elfüggönyözött tükre lennék...
és... és...  a végén,
ha kellene
Gábriel légnemű, birsillatú vére lennék neki
átömlesztve Luciferbe.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.