A nyúl és a disznó

/vietnámi népmese/

A nyúl teste megnyúlt, mint a nyíl,
Ahogy zokogva sírt, míg ásott egy sírt.
Arra járt a disznó, és megesett a szíve,
A nyúlon, akinek többlete volt nyálon.

-Mondd, nyúl, miért sírsz, amikor süt a nap?
Kérdezte a disznó, és felvette összetört szívét a földről.

-Nincsen nagyobb az én bánatomnál!
Felelte a nyúl elég bátortalanul, majd tovább:
-Én kis fácskám, a szomorúfűz, belülről rágta a kegyetlen tűz,
Belülről emészt a kétely, honnan jött ez a métely.
Én vagyok mindenért a hibás, ha én nem, helyettem ki ás?
Nem voltam jó kertész, a kezem hová nyúl fertőz.
Leszáradnak a lombok és ágak, megmérgezem a fákat.
Szépen lassan elsorvad az erdő, hol többé semmi sem nő,
Elpusztítom az egész világot, nem látok többé se bokrot, se virágot.
Itt maradok a semmi közepén, minden rossznak oka én.

A disznó megrágta a talált rizst, és a mondatokat, s így szólt:
-Nyúl, benned olyan érzelemörvény dúl, s fúl,
Mely önmagát gerjeszti, s a szép gondolatokat kirekeszti.
Nézz körül, az erdőben számos állat örül,
Virág és fa virul, ne legyél már olyan szarul.
Temesd el a régi rönköt, amennyiben szíved döntött,
Ültessél egy kicsiny tövet, ejtsd le a szívedről a követ,
Tegyél félre minden ügyet, nézd, hogy fejlődnek a rügyek.
Ne fűzt ültess, s ne légy szomorú, hanem
Egy kicsiny szelídgesztenyét, míg el nem vesztenéd.

-Hagyjál engem, te büdös disznó – felelte a nyúl vadul.
-Nem látod, hogy éppen temetek, más, mint boldogtalan nem lehetek!
Menjél, osztogass másoknak tanácsot, szedd be máshol a lelki harácsot!

Elszontyolodott a disznó – Én vagyok az egyik legértelmesebb állat,
Mégsem hallgat rám senki és semmi. Nincs mit tenni.
Mert csúnya és ízletes vagyok, magam mögött gondolatokat nem hagyok.
Nézd nyúl, milyen szép a világ, kedves a pocok s a vidra,
Na én most megyek a vágóhídra…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.