„Szó eszme nélkül mennybe” - primitív vers: menj be -



„Szó eszme nélkül mennybe”
- primitív vers: menj be -

és a fények csúcsaira
gyöngyöt gágognak vadlibák
lefut ez az évszak is
akár a másik, amire emlékezem;
amikor jobb volt embernek lenni,
mert akkor még emléktelen,
és mindent abból a néhány
jelből akartam előrevetni,
ami felé érdemes előresietni,
dagasztani a múltnak gömbjét,
mit túr maga előtt a szkarabeusz,
mert gyermekére vigyáz,
nem a ganéjra, ha túr.
Hanem most itt vagyok
velem történt, ami történt,
ha vagyok, most, itt vagyok,
.

azt hittem: szemben magammal
menni - másképp nem - érdemes;
előre juthat az ember, de belülre
másképp soha se nem.
most, hogy egy ideje "helyben járok",
papír se toll se, se gondolat -
parancsot várok vagy fél kiló
reményt bontható stanicliban,
már látom: nem oly nagy dolog,
de fontos a kifelé menetelés,
mondhatnám: játék, s nem
tőlem függ ez az egész.

kellenek a jelek: ifjú Luthernek
a villám, Aranynak az álma,
Pascalnak az örvény, nekem meg
"mifene" – de mi van, ha én vagyok a jel,
és nincsen oly tükör, melyben
a rálátás segítene.
a homokozóba engem miért,
hogy a végén mertek csak
engedni, be; a homokozóban
már minden kristályszem
vár része lett: csúcs, torony,
bástya, átjáró, emelet,
illanás semennyire, csak én,
aki belépett - minden vár már épület.

ó, csak a dal van, már a madár sincs,
nézek az égig, látok a fáig,
hallom az ágvég kiabálását:
ki vagy? ki vagy? újra kivagyolását,
vékonyan az égből, vagy dől le az ágról;
megtapad a lélek vagy elszivárog.
égbe nyíló gyökereken ünnepi
feketében kaparós sorsjegy
világba kiáltja: nem nyert, nem nyert.
varjak a télben. várjak-e tétlen.
ha van benned hely, hová
isten odaférne, talán már
nem is kell, hogy odaférjen.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.