Pantha rei

Beleizzadtam ebbe a kegyetlen reménységbe -
( számolni napok fekete hullámverését,
szitakötők encián szárnycsapásait,
függönyön lógó csillagképeket )
tétova suttogások lüktetnek dobhártyámon -
akár a vér dús zsibongása -
életfogytig Maraton kívánságok,
mind ezekbe vakulunk bele,
hát nem látod?
a Pokol bejárata fölött
korhely angyalok átfestették a táblát:
" Föld nevű bolygó "
de Te higgy héber könyvekben,
én ma elengedni tanulom mindazt,
ami valaha is boldoggá tett
azzal, hogy gúzsba kötött
- Bolond tanítás ez! - pörölsz,
és én azt mondom: " semmi sem a Tiéd -
hét év múlva minden sejted más lesz -
házadban hetven év múlva más lakik -
miért markolod görcsösen
életed, vágyaid, szeretteid?
el kell engedni halott őseid kezét,
a kölcsönkapott, még meg nem született gyermekeket,
két forró tenyér közé zárt tíz percnyi boldogságot -
mert el akar szökni -
mindegy mi áll a címkén:
kozmikus rend,
vagy halandzsa...
Pantha rei " - nyögöm,
ajkamon félrecsúsznak a kibicsaklott szavak...
talán újra megtalál mindez,
vagy valami más,
bármi!
csak ne az egyedüllétet vonszoljam magam után tovább...
még nem hiszem,
de egy őrült dacával reménykedem:
ha a semmiből mindent elvesz,
akkor neki marad a több;
hát vigye Isten az enyém-sose'-volt boldogságot -
én lukas kalapomban az esőt zörgetem;
és mert szellemed az égig emelte, hát
újra megszentelek
minden, bennem hajdan felgyújtott katedrálist...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.