Pánikroham - monodráma 2 szereplõre és egy nézõre

már a próbák is …
és mégis műsoron ez a ...
szégyenlem magam ...
annyiszor nekifutottam,
megmondom, kiszállok, de
nem jön ki hang, csak a mersz
pang belül ...
Szóval, megy tovább, bizar, lenn
egyetlen lélek ül …
történetünk rövid, de kerek
valósan színlelünk rémségeket,
mivel műfajára nézve horror
tán nem meglepő így, nekem
(darabban ÉN), levágja kezem
láncfűrésszel erőből, aztán
lábaim, persze tőből,
másik szereplőnk, a Káosz
fröcsög a vér, a belek,
van benne némi pátosz
mikor aztán így szétszéledek,
s a színpad darabjaimmal teli,
szürcsöli a vért, a húst, a csontot
pedig röhögve, rágás nélkül nyeli
persze kamu, effektek, trükkök
,furcsán torzító tükrök, zajok
de ő, aki ott lenn ül, mindig felül
a darabot olyan empátiával nézi,
legtöbbször kórházban végzi,
félelemtől remegve, istent mekegve,
s megfogadva, soha, soha, soha,
mert az egész bárgyú és ostoba
de mégis, mégis, mégis, hisz a sors
már csak ilyen kaján és mostoha
de nem panaszkodom
ha nem is jó ez másra,
talán kicsit izmosít
az elmúlásra






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.