Ecloga ( a természet és a költõ)Radnóti emlékére

                                  Költő

Itt a tavasz , melegíti az arcom végre a nap már.
Hirtelen arculatot váltott, s kegyesen melegített,
nem csak fénylett, mint nagy, bárgyú távoli gázláng.
Már reggel sem fagy, a mező sok színre terített,
s méhek döngnek érte derűsen, gyűjtve a nektárt.
- Elmúlt már a hideg, de halottait itt temetik; nézd!

                              Természet

Én már láttam ilyet, nem is keveset: van az ember,
és vagyok én, a természet, kinek ősi jogát tán
elvitatod? s akadályozol elvégeznem a dolgom,
s nem veszed észe a lényeget: Én jól megvagyok-érted
- úgy veled, érted ha úgy akarod, és nélküled- épp úgy.
- Több élőlény búcsúzott e világ teraszáról
emberek elveiért, és pusztult izmusa álltal,
mint amit eddig bármilyen villám ostora ártott.
- Mert a gyökér és elvtelen ízei élteti lombját
                                                                 a fáknak.

                               Költő

Bűzt áraszt a halál lent, és tajtékos az ég fent,
mert az erőszakot írtani kell; másképp szabadító
oldást, és szép asszonyi szót, csak tábori álmok
hoznak: s Abdánál a halál Radnótival elbánt:
Tarkónlőtték- tán exotizmusa szúrt szemet- az ám.
Eddig bírta szegény, most zengje az ég a nevét még
tíz ezer évig, és legyen az ő sorsa bizonyság
arra, mit elkövetett az ember, társai ellen.

                            Természet

Épp széz éve a Kádár utcában született meg.
Május öt a napja- s már ' árva maradt- anya nélkül,
és testvér nélkül nőtt fel- nyomban dühöt érzett.
Vétke kisérte égészen az említett eseményig.

                              Költő

A hit kisérte egészen a végső fejbelövésig.
Ő igazán a morál alfája, korának a mérce.
Hozzátartozik, a hogy vándor fogja a botját.
Mint a réti beszéddel pesti dumák keverednek
,,Lábadozó szélben" kiadott kötetében ,, elírta"
- vélte a költőről egy pesti vasárnapi írás.
- A születésben: szép a hogy élünk, és bizonyosság
az  elmúlás. Hitben a vágy az örök bizonyosság.

                            Természet

Nálam az élet körforgás: természetes és szép.
Megmozdulnak a lárvák, pillangó röpül árván,
míg társra talál, vagy gázláng égeti szárnyát,
és mint szerves trágyát kívánják a virágok.
- A tömeg összeverődöt: vágyaiért kiabál ott
a város fényárnya alatt?

                              Költő

                                             megyek arra lakom most.
Próbálok haza érni amíg még csak kiabálnak.
Késő?- égnek a lángok a tűzpiros átkok a járdán.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.