Párduc úr

Párduc úr, mint afféle kósza francia,
Lezser mindig a villamoson, amerre együtt járunk,
persze csak én hívom így, s ő nem ismer engem,
mint ahogy gúnynevét sem ismeri,
állát mindig kissé felszegi,
hogy a világra ha nem is mérgesen,
de mégis szemöldökét finnyásan felhúzva,
lenézőn tekintsen.
Párduc-orra, gyakran borvirágos, sok hideg téli délelőtt,
vagy csak a hideg szélben duzzadt, párduc-formára,
s így kevésbé megnyerő, de ne ismerd félre őt!
Én tudom, ebből ítélnünk nem szabad,
mert amíg az élet itthon ilyennek megmarad,
a tisztelet megillet minden hasonkorú, őszes főt,
főleg, ha oly igényes, csöves létére, mint az én Párducom,
s tartja magát, mégha néha oly nehéz is,
mint könnyed eleganciának a borszaggal versenyre kélni.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.