Háború nélküli világ/b

Szív és ólom

Végre szabadon.
Ahogy átsuhant a park fái között,
odaköszönt az öreg bácsinak,
kacsintott a padon ülő lánynak,
rámosolygott a rohanó fiúkra,
megcirógatott néhány falevelet.
Kimondhatatlan öröm járta át.
Fogság után végre szabadon.
Mintha súlyát vesztette volna
ahogy keresztülszelte a reggeli
párától nehéz vibráló levegőt.

Roppanás.
Hirtelen minden elsötétült.
Valami puha, nedves, vonagló
dolog vette körül, megrémült.
Egy idő után a vonaglás megszűnt.
Furcsa víjjogó hang hallatszott.
Léptek viszhangja, hideg lett minden.
Érezte, hogy megragadják, emelik.
Egy szemet látott egész közelről
Hümmögésszerű hang, ismét sötét.

„Kösz apu. Már csak egy hiányzott”,
mondta mosolyogva a gyerek.
Kimentek a szerszámoskamrába.
Egy nagyobb fémkanálba tették
mindet és begyújtották a gázrózsát.
Már nem félt, végre célba ért.
Az öntőformában lágyan áradt
szét a megolvasztott ólom. A kisfiú
az ablakba tette őt a többiek mellé.
Kint havazott, közelgett az ünnep.
Egy békés  háború nélküli világ.
Mert ott állnak és őrködnek,
ők a  rendíthetetlen ólom katonák.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.