Külvárosi hajnal

Még az éj árnyai csorognak a háztetőkön,
egy roggyant kémény éppen haldokol.
Bolyhos sálban a házmester előjön,
krákog párat, hogy a csend összetörjön,
majd sárgás ujjaival cigarettát sodor.

A szemközti tűzfalon még alszik a repkény
de a kukák döngésére összerezzen.
Feltüsszent a por smaragd tenyerén,
és a vörös téglák málló peremén,
még visszaszunnyadnak mind a ketten.

Lassan ébredni kezd a város,
az utcákon vékonyka köd sírdogál.
A szél szálat sodor belőle, s a hársfákon
zörgő szárazlevél rokkákon,
puha bársony hálóvá lesz e párás pókfonál.

Az ablakok szeme még lehunyva,
rajtuk, mint szemhéjak az ócska zsalugáterek.
Egyikben fény nyöszörög, még aludna,
de az ég már olyan akár egy öreg dunna,
mely felhasad, s az aszfaltra lomhán hó pereg.

Ezüst húrjait csókolja az első villamos,
kanyargó ívén felsikolt mintha ölnék.
Tántorog, billeg, akár egy másnapos melós,
aki várja már, hogy feltűnjenek a légyszaros
sápadtan pislogó villanykörték.

Milyen furcsa ez a világ,
ide a hajnal is csak látogatóba jön.
Stricik, csavargók, kurvák,
mint rothadó fák meleg kérgében a lárvák,
élnek-halnak, s néha zokognak e talpalatnyi börtönön.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-09-01 17:58:32
Utolsó módosítás ideje: 2010-09-01 17:58:32