ESTÉTŐL-REGGELIG

ESTÉTŐL.....

Ott fekszik az ágyon, akár egy csipkeszegélyű kő-pillér,
csinos-merev arcával falja az ablakon beszűrődő napsugarat.
Ápolt kezeivel hajába túr, ujjait végighúzza testén,
- hirtelen elveszik magában.
Rám nevet, incselkedik!
Fejét hátraszegi, szemei opálba fúlnak,
torkából szakad fel a gőg!
Követel!
- Engem!
Hagyom még nyújtózni, - lábujjai közé veszi a lepedőt
- szétszakítaná, párnába temeti dühét,
vadul a vánkosra csap, patakokban csorog combján a hő!
Mellei rózsákat nevelnek, sorra nyílnak bőrén a harmat cseppjei,
indulnék, de lecsókolja a fény.
Engedem, birtokolja kicsit minden sugár,
ablakhoz lépek, árnyékot vetek a vajúdó minaretre.
Pillantása, akár a lézer sebeket mar belém –
felfeszül gerince a mennyezetig, egyetlen lökéssel mellém áll,
olvadnak bennem a biztosítékok, beletuszkolja virágait kezembe,
szomjasan vállamba harap!
- Mutatja az utakat, oda von csípőjéhez, dacosan ölel-megérint!
Mosolyogva fürdeti-átmossa combját könnyeimben,
remegve szájon csókol, puhán koccan a foga.
Elégedett! – Kíváncsi! – Falánk!
Kinyitom szirmait sorba mind.
Sistergő torokkal idegen-ismeretlen szavakat bugyborékol,
sosem hallott nyelven énekel, nyüszít-zihál!
- Elfátyolozza szemem elől világomat,
haját kitépve kezemből az ágyra kuporodik,
alig nagyobb, mint egy kutyakölyök.
Nem állja meg nevetés nélkül, önmagán nevet,
az éhségen, a vágyán, a szomjúságomon!
- Tudja jól, - érzi: nincs bennem egyetlen sejt,
ami kiengedne ebből a szobából nélküle!
Ablakon zuhog be a téboly szele, vihar emeli magasba
a kallódó porszemeket, forró és száraz a levegő,
koszos folyósok után egy tiszta ajtó a szeme.
Átjárom apró szögletét, számolva könnyű,
törékeny porcait végig kóstolom,
minden ízét nekem adja, a legtitkosabb helyekről nyújtja életét!
Elveszek tőle - kifoszt-kisemmizem,
kicsalja derekamból a táncot,
hangszálai engem hívnak - nekem dalolnak.
Gondolatok helyett sóhajokat adok, - mohón érte kap!
Indás szörnyeteg kavarog a falon,
árnyékpolipok csápjai szaggatják a tapétát.
Szőnyegen cipők, ruhák, - menekülő sikolyok,
rúzs, körömlakk… tépett buszjegyek.
Boros pohárból sárga neonkerítés az éj.
A nevét akarja hallani… ahogy kinyöszörgöm,
a tükörből akarja látni a halált.
- És én meg ölöm, meggyilkolom érte a tegnapot,
odafent a pokolban!



....REGGELIG

Féltél, hogy elveszítesz,
Szemedben láttam a rettegés tűzét
Ujjaid karmokba hurkolódtak.
- Lehullt rólad a fátyol -
Meztelenül sétáltál át az étkezőn,
Mint a halál:
– Némán
Az alvó vérmezőn!

Torzítom a percet, mint egy
Létezőt’ váró apró hernyólárvát
Érte gyújtok, új lángoló spirált
- Teremtek-rombolok -
Hegyeket-völgyeket hordok el,
Ház-szoba:
- Dalmata
Még egy nagy kennel!

Talán jövőre beérik vetett kalászom
fekszem a fűben, nézlek-dudorászom
mellemen ajándékaiddal!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-11-30 19:54:53
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-30 19:54:53