William Turner




éltek a szemeid azon az önarcképen
mint fekete vitorlák részeg szoknyái
szelíd hosszú szeretés után
fények mikről  nem fogok mesélni

lazúrosan gyorsan festesz mezítelenül
fekete vitorlás vérnaranccsal lobogó
mély tüzek a Téméraire hadihajó
utolsó útja a Temzén
méltósággal emeli fejét temetője felé


ne írj izmusról Cristina kit érdekel
bolond anya vagy Ruskin félrészegen?
gyermekkor  rajzai a kirakatban
örökké változó perc nem tudod megfogni hangulatát
' pille a tenyeredben' írj amiről akarsz!

írd le William Turnert  engedd el magad
és a kedvemért igyál egy pohár calvadost

kadminokba mártott ecset fűzöld szavak
okkerek tükröződnek magányod felett
rámnéztél meleg barnákkal
gesztenye gyermekké lettél reggelre
gyűlöltelek és simogattalak
olajzöld hangulatok borostyán
háttér szeretted Sarah-t?
ragyogott élt a szeme valamikor

még hazudni sem tudsz

Albionban fáztam
itt élt anyám  repkény borította falak
hideg zöldek kobaltok áttetsző ködfehérén
az éj meséli életem láttam a borbélyüzletet
fölötte csengő és tisztaság ahol összenéznek
reggel a férfiak ezért nem festettem
embereket apám ugrált körülöttük
mérföldek a lábamban
végigcsavarogtam fél Angliát

szépek a hajnalok

fújt a szél ölén akvamarin ringott
véreres szemekkel néztem a napot
összeolvadt ég a földdel fájt a lélek


Horatius mondta sorbanállóból
soha nem lett lángoló zseni ez az életem
álmodni máséról fényisten
festője a világ napsárga
akár a tojás belseje
mindenség a tojás fehérje

felnevettem fújt a szél
kelj nap ébreszd fel Itáliád
pillanatban égő nedves festék a papíron
gyors impressziók tébolyult módon gyötört
látomások égő pacák rózsák narancsok
kontúrok nélkül
füst száll
fekete és ködkék
valamikor elveszítettem el az időt

papírra olvadt éjeken nem akarok gondolkodni
apám szája szögletében nevetőráncok
szigorú rézvörös látomás ég alján
fehér felhő anyám reszketése roham előtt
cakkos szélű képek fotográfiák

a hullám vár és nyújtózik az ég felé
körülötte lángol a tenger korall- melegen

a szerelem ilyen rohanó részeg látomás

látod a fény szeretkezik a víz felszínén
melankólia hagyj itt menj ne vigyázd
fényisten útját
Hannibál is átkelt az Alpokon seregével
nem látjátok Hannibált ? ott van nézzétek
fekete röhög fel valaki füstszínű kép
értsd meg fáj egyedül a mólón

árnyékok nélkül







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-23 20:47:29
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-23 20:47:29