Két kávé a teraszon

Ha lehetne, inkább kihagynám ezt a tavaszt,
se időm, se kedvem bibéző lázban égni,
apám szerint, csak egy dologtalan, túlművelt paraszt
vagyok, szart sem ér amit firkálgatok,
vigyorogva cigarettát sodor a hatást várva,
közben Zippóm flegmán csattogtatva, tüzet adok,
és mondom, keressünk valami falusi celebet a kocsmában,
aki feldúlja kertünk szürke csendjét.

A teraszon ültünk, anyám a függöny mögül figyelt,
gyanítottam, ez az egész a kúrám része,
azt hittem vége, de az öreg nem érte be ennyivel,
beszédbe kezdett, mint Mózes Nébó hegyén,
hát ide figyelj, édes fiam,
rád hagytunk egy jól menő vállalkozást,
térdig nyom földbe az arany, két autód van,
csak röhög a plebs, ha téged lát
Armani öltönyben nyomort mímelni.

Hidd el, félve léptünk be hozzád minden reggel,
mert átpizsamáztad az egész telet,
szobáról szobára őgyelegtél,
rettegtük, mikor töltöd meg a fürdőkádat forró vízzel,
tiszta szívvel gyűlöltük azt a versedet,
amelyikben a penge keskeny nyelve vádol,
persze, te nevettél, de karodon a régi sebek
anyád szemében sosem hegednek be.

Megértjük azt, hogy úgy érzed vándor vagy,
vánkosod sziklakő, takaród az egész rohadt világ,
szeretjük, ha lila párás völgyek mélyén alszol,
a perc körötted csendet majszol,
és csak dühös voltam, amiért a kertért szóltam,
mert hogyan mesélnél vadakról nekünk,
amik éjjelente ott lapulnak a burjánzó gazban,
szórd hát rájuk érthetetlen, mégis gyönyörű álmaid.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-29 08:35:22
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-29 14:15:51