Via to frontiera

pirkadat: félholdtükörkép
benne arcom
felkorbácsolt jégfoltok
kialudt éjjel-úgyhagyott villany
nyitva az ajtó illat elillan

„truck italia”

hótól lassan ballagó
fehérház a csárda
nyéki tavakra rálátó dombok
kopott susogó
varjak pihennek a volt
őz nyomahagyott
szántóföldeknek

„winter is not on its last legs here
to stole glances from her face”

as a first step as you became she

kékfehér félhold még
mellette sütő nap míg
melankólikus bírja
szemeit hunyni ég
életet söpör szerte szét

„a poetry prize was given to me last week
was its date I do not know”

exactly

a rádió figyelmetlenül és illetlenül
darálja a csend
sóhaj jóságát

autópályavonal

egy madárfészkes fa
volt az előbb madara
nélkül már kilóméterek reggelizik

még Magyarország
már monoton
„remains gathering dust”
olyan mintha nem is mozdulna a táj
hogy elhaladjunk mellette arra vár…
„enamoured towers of Venezia
are waiting for touch me clean”
pohárba kiöntött mézédes must

az állandóság időtlen
csak most van

egy kacskaringó lépcsősor
nyomírányba hulló vízcsepp

a többi lényegtelen

10 óra 12 perc

„csurgóhoz énekli bánatát egy lány”

unanswered pray
faithful breath

távolodik egyre Pest

arra vár:
szakadékba gyűlő tó

éles fény nyár óta várom
ablaküvegen át belül
színtiszta vákuum

szegerdő
mellkasba szorult levegő
borongás
egyre távolodó

tizenkettőtíz

enyhén borostás vagyok
hat órája utazunk
a határ még ötven kilométer
ennyi most egy nemzet kiterjedése
elhagyatott rügyes szőlőmezők
régi gyümölcs
talán valahonnan
ez a kopár táj is
gyönyörűen festve van

háromnegyedegy

nem szeretem a szláv nyelveket

hamarosan határátkelés
visszapillantótükörhonvágy

egyre vékonyabbak a Jézusok a kereszten

tizenháromórahétperc

Csákvár felé

csak az útjelzőtáblák
sárgultak be
a többi olyan mint otthon
varjak
csirkék
kukoricacsövek

kavana

egyhangúvá vált a táj
apró épített szentségtemplomok
az út mellett
a keskeny járda
talán messziség fák
sűrűje parkoló autók
ez nem az én anyanyelvem
Horvátország  mint otthon én
őket fogad engem

kellemesen magábafogadóvá
vált köröttem a táj
az Alpok bölcs gyökerei
hatalmas ködbebugyolált öreg arcok

a hídőrzőszent mozdulatlan támadásba kezd

fázik a hátam

hűvösödik
majd még egy átkeléssel több

dravinja

ez most már más
volt Szlovénia

végigpihent álom után

józanodás az elő-Alpok
alatt kivezető fellegekbe
alagút mindenkiföldje
először látott mennyország

vándor rókalábnyomok

rideg levegő

egyszerűen mit írnék
leiratlan kell hogy maradjon
felesleges szófecsérlés lenne
az örökzöld élet
hegységvonulata
saját millióéves
szakállát simogatja

a fentiek már régóta
takarékon égetik a fényeket

hatalmas dunnatakaró
borul végig Ljubljana
köríve felett
madárvonulás takarja a szépeket

ez egy önmagába feledkezett
végtelenített
zongoraszóló

négy óra huszonkét perc

Olaszország

hamvas alhas

barackhús édes nedve

egy kamaszlány mindenre kíváncsi tekintete

öt óra négy perc

narancslé napsütés

nyílttér öböl

időtlenség

Trieste

Castello

di sempre…

di sempre…


di sempre….









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: Konstruktív Bizonytalanság (-, -)
Kiadó: -