Mitológiák egy ANTI-ábécében

Mitológiák egy ANTI-ábécében


Savakban áztatod a kizsákmányolt szavakat,
tűzzománc-fényben fogaidon megkoptak,
torkodon elnémulva semmivé koppantak.
(Míg nem te voltál, nem ismerted magad:)
kitaláltad az ábécét, újraírtad a rendet,
a szöveg hosszú, de a hang mond el többet,
az időközben lefeslett szó-törmeléket
lapszélig taszított tömegsírba vetetted.
E ragtalan pőreségben lakó gyönyört csodálod,
az újkeletű tisztaságot, a káosz-héj látszatot,
az elvesztett értelem vaktérképének foltját,
ahol újra és újra megtalálja egymást
minden hang, szó és mondat és a közök,
a szavak közti kézfogásnyi tér, a kihagyott
sorokba a kimondatlan igaza költözött.
A mondatokban hiányok hallgatnak.
(Saját mondatainkban hiányjelek vagyunk.)
Minden ellentéte egy létező, kirekesztett valóság,
csont-cellák mélyén kuporgó, lélek-lombikba zárt,
őrzi talán japánkertek konzervált illatát,
rózsaszín cseresznyevirág puha lenyomatát,
egy gésa arcán a hajnal piros pírját,
a szamurájkard felett a szem acél villanását,
ködös szemtükörben a néma-kék havazást,
a beszéd közeiben a néhány-lélegzet-hallgatást.
Sárkányok álma kövek alatt szunnyad,
poros lámpák dzsinnei ma nem felelnek.
Hol maradnak a varázs-igék, a boszorkány-receptek?
(Mitológiát ma a feledés teremt benned.)
Üveghegyek kupolái bőröm alatt merednek,
Azon is túl – bennem
nyílik az ébredés, ahogy kertek rózsáiban a
balzsamos reggel,
bennem keresztezik egymást a porcelánokon
elsikló tekintetek,
császárokat feltámasztok,
kardtáncosok s tőrdobálók szemfényvesztése,
udvarnokok balszerencséje
mind-mind az enyém.




Sárga hullám mossa csupasz lábfejem,
zátonyok sikolya visszhangzik bennem -
homokszemmé morzsolódik az elmúlás
arcomat partra sodort kagylókban felejtem.
(Egy folyton átírt mondat vagyok. Befejezetlen.)






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-09 13:25:33
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-09 13:25:33