Bezárt intézetekből (jav.)

Látogatóm papival etet.
Piros hópihék havazzák.
Így nem kopik fel,
gondolom,
ha vállán az állam.
Apám éjjelente erről ugat,
öreganyám tébolya lobogja.
Anyám kutyáját verem ki ellene,
aztán felfalom a papit.  

Betelt poharak,
pláza arisztokrata,
üveg anyukák helyett,
úgy nyúlok magamhoz
ahogy soha idebent.
(Kis családommal,
mielőtt teljesen be
kifordulok innen én is.)

Retro gördül elénk.
Ajtók nyílnak.
A „költsön én”
a koraiság hitelével kiszáll,
tízmillió, picit több csengetést álmodó
skizofrénjén szánakozva,
mellette be, velünk együtt én apó.

Archetípusokat szeretne kérni,
(nem a bérleteket, nem a hullát!)
A megváltás pillanatában
a pénztáros ridegségébe ragadt
sületlen kiskirályokat
tolnak ki tepsikben ez alatt.
Ajtók záródnak.
(Jól ismert retro zaj ez a kattogás.)


(„Pszeudo én”,” látszat én”, „kölcsön én”- Erich Fromm)







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-05-30 17:31:51
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-30 17:31:51