Mindennapi kenyerünket

                            Nagyszüleim emlékének

    Catullusom, drága,
ezer köszönet, e ragyogó tavaszi napon
– mihaszna éhenkórászt! – ebédre hívsz.
    Ám kérlek, sütéssel-főzéssel ne bajlódj.
Gyomrom elnyúlt böjtidőn
kellően összehúzódott már,
főúri székeden amúgy is kényelmetlen
feszengenék. Szó mint száz, együttlétünk
közös szőnyegen önmagában elég,
sose kívánnék egyebet.
    De tudod mit? Ha amúgy is piac fele jársz,
becses alkalomra megtörendő,
dobj szatyrodba egy ropogós kenyeret.
De ebben, kérlek! kivált légy
mértéktartón maradi, korunk etető módiját feledd:
ne végy hát pusztán szemnek tetszetős
– hogy is mondjam, hogy értsd,
gombászásban jártas… –
bimbós pöfeteget. Gyanítom, sejted,
melyikre gondolok.
    Amely úgy foszlik, akár a cukrozott kalács,
búzát, élesztőt aligha látott, bár csomagján
szép szavakkal hirdetik, szádba véve bezzeg!
kacsanyelésnyi idő múltán nyelveden nem hagy,
csupán összenyálazott agyagport, fogakon csirizt.
Na meg klórnak ízét.
    S jah, én balga! szavam ne feledjem
– hisz múlandó dolgok ezek –,
mindaz, amit egy ilyenforma portéka későbbre tartogat,
az a fránya felpuffadt, vizenyős, hányaveti ál-egzisztencia.
Hazug étekre hazug szó: méltányos, ám terhes felelet.
    Így hát ha őszintén szeretsz, barátom,
nem vesződsz apróságokkal,
minimum 3 kilós veknit veszel.
Amelyre ezer év óta ugyanúgy! időt szántak.
Na meg gabonát, kemencetüzet.
    Hogyha ekként cselekszel, ígérem, még
ölembe is kaplak! Khm, inkább piruló kenyeret.
Hagy buggyanjon húsa, patyolatfehér!
Akár föl is karítom Neked. S amíg pilisét,
s haját rágicsálom (veleje lehet a tied!),
jó barátainkról, eleinkről illőn,
szerényen megemlékezünk. Persze
    ha jó pannóniai szürkebarátod akad,
szívesen küldeném falat után.
Hisz nem illetheti ennyi szedtevette szó:
mindennapi kenyerünk.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-01-31 10:55:12
Utolsó módosítás ideje: 2012-01-31 10:55:12