A kabát, az ősz, meg én.

lám megérkezett,
vonattal jött, ahogy mindig szokott,
a Nyugatinál leszállt
a pomázi hentestől lopott kabátjában,
lehet, csak szájrúzs nyoma rajta,
vagy lilahasú döglegyek rajától tarka.

a hatossal átbillegett a budai dombok felé,
még meleg neki a város,
túl sok izzadt comb, mell, hajak lombja,
a fel-felböffenő aszfaltba ragadt a nyár,
déltájt a langy szél egy újságosbódénál,
beleolvas a hírlapokba, megírták ölni jött.

hazudnék, ha először nem volna szép,
akár rozsdás lepkék szállnak a falevelek,
míg mélázok, a buzi hotdogos gyerek
izgatottan tuszkolja a virslit forró kiflimbe,
sárga mustár-nyárutó,
pár autó rámdudál, mert átfutok a piroson.

na ki oson, na ki oson,
a két rakpart közötti ezüstfolyosón,
az alkonyat vörös cipőben,
a túloldalon megbotlik egy lépcsőben,
megsebzi térdét,
és vérét viszi a víz, viszi a víz.

kit érdekel, valahol majd kiokádja,
néhány hét, és ülök a szobában,
hallgatva, ahogy az ablakot eső paskolja,
persze azóta már kopaszak a fák,
az aszfalt sem nyeli el az utcát,
és érzem, jéghideg a pomázi mészáros kabátja.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-09-03 18:51:16
Utolsó módosítás ideje: 2012-09-03 23:30:35