Peremkerületi tél

úgy kezdődik, hogy nem veszed észre,
a házmester felveszi bolyhos sálját,
majd kukákat döccent a járdaszegélyre,
és rőzsével rakja meg a vén jancsikályhát.

unott szürkébe fordul az ég kobaltkékje
hópihéktől puhul minden nesz,
a hajnal hideg kabátzsebébe,
egy gőzőlgő akna forró krumplikat tesz.

a sarki kocsmában néhány csöves iszik,
sólével preparált szívük már meg sem dobban,
nem tudják, az életüket viszik
a szakadt nejlonszatyrokban.

Ginsberget hallgat a volt magyar tanár,
Halál apa bluest hörög a zenegép,
annál a résznél, 'hogy senkid sincs már'
valami marni kezdi savószín' szemét.

a játszótéri telefonfülke felhívja magát,
de foglaltat búg a csorba kagyló,
és a szél úgy döngeti az ablakát,
hogy kipotyog torkából pár penészes apró.

román cigánylány batyuz házról-házra,
'ócsó pulóvert tessék' ha nem kell itt a test,
már csúszik is le a város zipzárja,
ne bassz, szeretkezz te rohadt Budapest.

hirtelen zihálni kezdenek az utcák,
a kapualjak, akár a meleg asszonyi öl,
és a villamos kerekek azért köpnek szikrát,
hogy a téli sötéttől meg ne dögölj.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-11-24 15:28:31
Utolsó módosítás ideje: 2013-11-24 15:28:31