te adod a címeket nem én 9

Mint éji szökés
Egy fehér pongyola
Beléd mint az ágak karjaiban
foszlányokban
csüngenek a szavak
ahogy követem
magunk
Messze a kastély és az
aranyablak szülői ház

Csak szokom hogy
szétmarcangolod rólam mindazt
mit magamra vettem és
mezítelenül
átölelj

Most nézzük a házat
innen a dombról
Olyan békés ahogy a Hold mögűlünk előlopakodik
Nézünk
Az országút üres
rátekeredik a sötétségre
ülünk

Megint megszöktünk
mint a pockok és egerek
elmenekültünk
onnan ahová vissza kell térnünk
Gyönörű ahogy mosolyogsz
Milyen pipasz kis mozdulat
az egész

Mi a fák meg a Hold
Itt soha nem sírtunk még
még soha
tehát itt nem rossz

Én is érzem de nem szólok
nem számít
semmit nem jelent
Fürkészem tested
remeg mosolygó fagyos

Kicsi lelkek itt a dombtetőn a
Hold előtt
Nem fázom
Te is hazudtál
Jó nekünk
jobb mint a házban
Mind a ketten mesélünk
tűzről meg egy másik
házról

Elindulunk
s a ház nincs sehol
Jobb is így






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.