Zárt ajtók

Árnyak között vakon bolyongunk,
fényre vágyunk, mégis éjszakát rajzolunk magunk fölé,
néha leltározunk, hogy mit hurcolunk,
meggörnyedt hátunkra mit pakoltunk,
valaha mit akartunk, mire vágytunk, de csak hallgatunk,
keserű a számvetés, születés, aztán
nem is sokára - temetés.

Amit az idő olvasóján béna ujjaink
között pergettünk, az a semmibe hullik,
kevés, ami létünk fekete posztóján aranyrögként csillant,
néha az alagút vége felvillant,
de tévedtünk,
csak egy újabb labirintus nyújtotta felénk kihívón csápjait,
és, mivel mi győzni akartunk, hát újra és újra elindultunk,
pedig vágytunk már megpihenni, szeretni,
mégis megtanultunk gyűlölni.

Ha tudtunk is ölelni, az csak a test volt,
lelkünk falakkal bástyáztuk, s szorgalmasan építettük romvárunk,
mi talán egy kripta hasonmása,
a hit sztaniol dísz,
ablaktalan, nyirkos termek, alattuk vermek,
és csend,
némaság,
a hangok kívül rekedtek, pedig szeretnénk énekelni.

Játszunk a gondolattal, ezer szerepet
próbálunk magunkban, de végül csak
egy megkopott bohóc-álarc tapad arcunkra,
és marad lektorálatlan a szövegkönyv, félkész dramaturgia,
Boccaccio orgia, vagy Shakespeare-i dráma,
oly mindegy már,
laffog lábunkon a talpa-vált bohóccipő,
kulcsra-zárt a manézs, üres nézőtér, magunknak játszunk.

Magunkban gyermekké válunk,
ima helyett egy dalt dúdolunk

,,ec-pecc-kimehetsz, holnapután bejöhetsz",

de az ajtót zárva tartjuk.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-06-29 00:06:27
Utolsó módosítás ideje: 2014-06-29 00:06:27