Meglátszik

Fal körül pici ház, oldalai folynak,
Lélegzeted magyaráz, megfiatalodnak
A felso és alsó közt az átizzadás,
Tört halmok fiai közt bús kereszt.

Tizennyolc éve egy napon megismertem
Nem létezo istenem foszlányát, mását
Ahogy az úton botorkált, húzta a mázsát
Lebego testén a lassan fogyó Holdnak.

Úszom. Pihenve elnézek kék kertek felé
Málhás pótkerék a tájba elgurul,
Viszi a lényeget, mellékes vázát,
Az autót otthagyta, mint bor a józanságom.

Hit és narkomán öröm nélkül
A futó tapadás szikrái zuhognak
Meglehet, eljuthatsz a következo sarokig
Talán ott sokkal lüktetobben fájnak.

Elhiszem, per és bírói kényszer nélkül,
Hamisan miért lökhetetlen magam
Mert, ha kínos s mégse érint, csak tompa
Fénycsóva vagyok, lehulló kósza csillag.

Bár vitatom tényét az adott szónak,
nem állhatok ellen a trikolornak,
Minden íz kettoig számol
hogy éljen, igen

Hidd el nem tudok bocsánatot
Kérni, megalázkodásnak
Élném meg. Magamtól így
a hiba lehetoségét jobbulás
szándékával sem érintem meg.
De ha jössz és látsz helyettem,
S érintesz valóval, mit ér az?
Élni nekem kell, csalónak, ki
Tetteti, hogy fáj és tetteti, hogy
Jár az agya, csak hogy elmúljon
Az ido, s tunjön végre az árnyék
Mely lustaságom követi, a
"látszatember", rajta a megevett
föveg. És én még egy elvágólag
mellesleg belém hasító dolgot
had említsek! Pénz eszi szívem,
Nem elszántság, nem hos tökéletes
Megkísértésének vágya. Létem
túlmutat a porfészken, a
Lepratelepen, a tükör túlsó olda-
lára mutat.
Talán ez az érintés, egy no
érintése, mint az a film,
a Beröringen. De nem tudom.
Örülök, hogy most nem
munkál lelkiismeretem, bár
tudom, tehetné, s nem szídom
általa magamat.
Mert összevissza kusza
szemrehányások közt,
melyeket magamra zúdítok
Még a lelkiismeret sem
tud saját magából új
Értéket az ember számára
Kisajtolni. Az, hogy nem
keresek, kitartott vagyok
egy állapotom, s hogy
nincs is most dolgom, mint
tanulni, s ezt nem minden
elánnal teszem jelen állapotom-
ban vagyis motivációm illetve
tényleges valómban vagy
hogy fogalmazzak, azt
jelenti, hogy egy alapveto
dolgot vagy én számuzök
életembol, vagy ki?
A megszemélyesített tulajdon-
ságaim? Melyeket
levethetek, mint
ruhát, ha úgy hozza?
Mi hozza, a Jézuska?
Én? - Látom magam,
ahogy eltunök a fák mögött,
sírok és furcsa autósurranások
teszik elterebélyesedetté az
alkonyi tájat. A várost. Az út
nem vezet sehová, az út csak
egy pillanat, a következo már
egy másik út, egy másik
történet. Politikusok megfogalma-
zásai jutnak eszembe.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.