ÖRÖK TEREMTÉS

Mind-mind hiába: vizek álmos mélye
ha csillagot emel felszíni fényre
vagy tükrös haltest ős-pikkelycsodája
ámul rá légben lengő égi szárnyra ,
s mikor vitorlák hóláng-vágya éget
gyönyört szemekben , fájdalmasan szépet ,
s a parton fenyők aranyban , ezüstben ,
s volt-madár már felhőkben , tovatűnten ,
magokat váró lélek , földbarázda ,
bús éhező a csírázó tudásra ,
érett kalász , mely ring a csalfa nyárban ,
s helyén máris csak szél-hajtotta árny van ,
a Nagy Szüret a hegy hátán , ha kékre
száll szőlőillat csábos édessége ,
s az élet is , mely munkától kifáradt ,
s mehet , s hová? Igazság koldusának.

A teremtés: bohócjátékú ének
csengőt csenget varázsló messzeségnek ,
de minden hull haldoklón múltidőbe...
Örök teremtés örök temetője:
ez az Idő. Ellenségünk. A dalban
hiába ott ,  -  mégis megfoghatatlan.
Érthetetlen , hogy pusztul minden-minden:
képzelt trónjára leroskadó isten ,
s a Szabadság is , minden isten királya ,
habár tőrét Cézár szívébe mártja ,
egy pillanat , s már gúnyolják a népek ,
s a volt-király rabbilincsben felébred.

Kapaszkodnál a tegnapi örömbe ,
de visz az Idő továbbömlő könnye
egy nincs-időbe , ahol már kegyetlen
felejtést őriz a felejthetetlen:
titkolt titkok örök szomorúsága ,

örök teremtés örök pusztulása.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: kéziratban,