A tükör előtt

A tükör előtt arctalan

szemlélem önmagam
benned s önmagamban

Ím, eljött a reggel, fényözönnel, hirtelen zuhant rám, lüktető csenddel.
Halleluja, tegnapba fúlt a sötét, igen, mégis eljött a reggel!
Mámoros kertem új dalra ébredt, a távolban fényes fuvolaszó
Gyermekhang, bizonytalan, édes csörgedezéssel úszik a szélben
méztől súlyos akácfürtökre száll a rigóének
fejem örömglóriádtól ékes.

De mégsem!
Hisz késő délutánra jár már, lefelé lomhán
párnára hull fáradt fejjel a nap, takarója vérrögös alja az égnek.
Alkonyodik. Szaporodnak, nyúlnak az árnyak, kertemben sűrűsödik a csönd.
Halkan perdül a dob, szívemnek új ritmusát tanulom.
S ott bent, egy kongó elhagyott, boltíves teremben temetetlen
pihen egy régen halott, mint lány, ki szerelmet nagyon akar,
úgy vár a szemfedőre a lélekveremben.

A fülemüle szól? Akácvirágra hull, lassan elhal a gyermekének.

De nem lehet!
Reggel van mégis! Igen, reggel és ébredés!
Jól tudod, csak néhány napja még, hogy reményre, örökre újra megszülettem
hogy lüktet, lázas bennem az élet, a Tőled kapott
Éhes és szomjas vagyok! Jöjj hát, etess, itass, ölelj meg engem!
A késő délutánban, emésztő vágyban várakozom.

A tükör előtt állok
szemlélem benned önmagam,
s magamra végre mégis rátalálok

Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra, Uram!







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-04-26 08:57:02
Utolsó módosítás ideje: 2017-04-26 08:57:02