Erõtlenül



Konyhánkban ültem némán, hallgatag,
csak nálam égett lámpafény:
mint egy tutajnak rabja – balga tag –
világokat sodortam én.
A messzeségből küldött álmokat
s hullaként sodródtam vele.
A vas-gyűrűket zárta, pántokat
s kezem már rég az ő keze.

S mit érdekli őt, hogy miként vagyok
bezárt fájás, így egymagam.
Az éj sötétjén képem szép, ragyog
s nappal rajtam: csont s bőr, ha van.
Bolond tengődés az utam porában,
merész a fájdalom, zár s eltemet.
A kínnak régen dermesztő honában
töltöm már minden egyes percemet.

Bolond, aki hazának választ
ilyen sodró teret
és őrült, aki mindig kérdez,
és aki nem okol, válasz helyett.
Bolond, aki a sóvár árnyak
mély tengerében úszik meztelen,
ki még hamis és csalfa vágyak
reményében kérdezget: esztelen.

S bolond, aki magába hányja,
mit egyszer kivetett.
– Tőled, Erő, a mélybe szántja
az én a borzasztó természetet!
És hatalmad határtalan,
mindent kibírsz magad körül.
(A léleknek kinn szárnya van
s benn önmagától felhevül!)

De jó eltelni, mélyre mászni,
a bél-bugyrokban egyre ásni,
csak így lét a tömeg.
Mi egyre terít, egyre gyúlaszt
és könnyet szemkörnyékre suvaszt,
fáj. El nem múló heg.

(Rég én kapartam e sebet,
s én téptem, buzdítottam önmagam:
hogy megváltsam, betöltsem a teret –
ahol mindennek gyenge hangja van.)

– Te vagy, ki mindenre figyelsz
a lelkem tengerében.
Erődöt, kővárat növelsz,
csak hadd vegyem be, ki ha én nem?

De nem uralom önmagam
s látom sorvadni, amit épített
magamnak serdülő agyam,
font, hengerelt és szépített
és ki talál rám, hogyha én nem? –
A szenvedés és zúgó sok szemét:
amit hánytorgatott az éj: szenny,
az most belembe hajtja a kezét.

Vagy álom az egész? lehet, hogy
egy látomás s nem létezik…
Hisz a csepp, mit belém rakott;
nem válaszol, nem kérdezi,
mi van velem, hogyan vagyok…
– S mondd, mit csinálsz itt? Oh, ne játssz velem!
(Eldobtam, mi enyém, s nagyobb
a győzelem mással, mint itt, velem.)

Erő! az vagy, aki mindent igéz,
a lélekben teremsz, onnan követsz,
a századoknak lépcsőjére lépsz
s az árnyad is felbuzdít és növeszt.
Erő! te vagy a minden!
Az vagy, mit mindenki akar.
Hozzám a múltat inted
s hiányod már a múlásomra vall.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Halálba menõ (Budapest, 2005)
Kiadó: Alterra