Fõnix
Aki hajlott,élemedett korában
Ábrándok rabja,az várja a hajnalt
Emésztő,mohó lángban,jégorkánban
Vágya sem csillapul,tüze sem lankad
Mi végre sujtana le rá ítélet
Mert újra járja a vágy csúcsait,
S hiszi,hogy a kőszírtek fölé érhet
Hol a magasság szédít, s a fény vakít
S tudja,hogy amíg él,nincs semmi vesztve
Önmaga lehet néhány kurta percre
Tűzszilánk csak,mint hulló csillagok
Nem számít kor,idő,nappal,éjszaka
Benne ég vén bolygónk minden évszaka
S Főnixként ébresztik ölelő karok
2004 07 27
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
