Találkozás a fával egy ködfátyolos délután

tudom, ma délután, mikor éppen a talpamon a pára folyt,
léptem, s a kapu elésiettem.
s megrezzent amúgy zihálásként,
az egyik fának ága, emlékszem egy Weiner Tibi vers jutott eszembe.
(ilyenkor mint szokott cikáztak a fejemben a halvány gondolatok)
fákról vagy egy fáról volt benne szó.
s tudom a napsugár.
halkan álltam ott én is,
mint az egyik fa, szorosan becsomózva.
s figyeltem a hideget.
s a madarakat,
ott kettő, az egyik karján e kopasz fának.
feketék voltak, foltosak,
szárnyaikkal valahogy úgy,
mikor mi is lapozgatjuk az újságokat,
csapdostak.
csőreik széttárt lábak módján,
ollórésnyire kinyitva.
tátongtak. majd elrepültek.
s hallgattam tovább, a nyugodt üzenetet,
(s a ráncok a kérgen mintha éltek volna)
s kijárt a levegőből néha, kiszökött.
talán a lég volt tele ilyen duzzadt cseppekkel.
(nem tudom)
mellkasomban én is valahogy így
mint ahogy a tél duzzad,
szorított a fáradt levegő.
impresszió volt ez.
(vagy talán tényleg nem az)
s belefagytam én is a természetbe.
tudom a fák is felolvadnak egyszer,
(s visszatérnek újra a szürkeségbe)
mikor a napsugár tudod már nem pislákol az égen.
de addig csak, hallgatom őket.
(végtére is ők bontják ki jövőmet)






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.