Akár

Megtehetném,
Hogy nevetek az egészen:
Szív a fejé, fej a szívé
És csak a gyönge értelem
Kotyvasztja őket konokul össze
kín-keserű levessé.

Játszhatnék
Játszi könnyedséggel:
Ujjaim közt eltörpülne a Nap!
HalálÚr bújócskázna SzerelemNével;
Lesném, ahogy a két jóbarát
Egymásnak labdát adogat.

Áshatnék
Mélyre, még mélyebbre:
Új kincseket kutatva,
Rejtett titkokat fürkészve
Ásnék egyre lejjebb!
Óceánárkokon is túlra.

(De nem. Nem tehetem,
Hogy nevetek az egészen.
Fej és szív elvált
- megmérgezte rég az értelem.
Eltartott egy darabig míg
Lépre csalt és eltalált.

Nem játszhatnék
Játszi könnyedséggel.
Ujjaim közt elporladt a Nap;
Halál lépett frigyre Szerelemmel,
és nicsak! A násznép lehajtott fejjel
Mögöttük baktat.

Hiába ásnék
Mélyre, még mélyebbre.
A kincsek már mattul hatnak,
Szikkadt bábvázak hullnak a fafedélre.
Nem érnének többé semmit,
Ahogyan csók sem a halottnak.)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.