NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 10:52 Összes olvasás: 50494| 8. | [tulajdonos]: ki-be | 2020-05-22 11:16 | „Akkor most kapcsold ki magadon az empátiagombot, különben nem alszol ma este.
Megpróbáltam a lehetetlent, és a lelki műszerfalamon lejjebb vettem az együttérzésből. Legalábbis azt hittem.
-- Oké. Mesélj!
És ő elmesélt mindent: azt is, amit hallani akartam, azt is, amit nem.”
Nem tragikus a helyzet. Most, hogy lefordítottam a negyvenedik fejezetet, látom, hogy az átlagolvasó nem fog fennakadni rajta, és mostanra én is egy kicsit megenyhültem. Pontosabban, lenyugodtam, mert úgy tűnik, tetten értem a bajt. Hogy mi zavar leginkább. A Perrault-rémmesét ismertető szöveg arra lyukad ki, hogy ez egy fabula (tanmese) a túlzott női kíváncsiságról és annak büntetéséről. Nos, erre kilyukadni elég nagy öngól, mert nem áll összhangban a regény központi mondanivalójával, nevezetesen azzal, hogy a mások gyengeségeivel, kiszolgáltatottságával és ártatlanságával visszaélő egyedeknek rácsok mögött a helye. El lehetne azon a szálon indulni, hogy egy ilyen egyedet a fenti -- női kíváncsiságot büntető -- gondolat motivál emberellenes cselekedetekre, de a szöveg ezzel a lehetősséggel nem él. Felveti, és hagyja porba hullni. Sajnálom, ezt az odapottyantott, árván hagyott lehetőséget. Éhen és szomjan hal szegényke. Ami él és virul: az a villogás a tájékozottsággal, az olvasottsággal („nézzétek, milyen művelt vagyok, én még ezt is tudom”). Én hálátlan meg kibeszélem a kenyéradó szöveget a háta megett’.
Ehhez értek, a kibeszéléshez. Meg a bebeszéléshez. Magamnak valamit, sok mindent, ami nincs. A bebeszélő besurranó tolvaj: magának lopkod be dolgokat másoktól. A kibeszélő kisurranó tolva: órákat, perceket, pillanatokat lopkod ki az életéből másoknak. Az illendőség határain belül, mert úgy nevelték.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
