NAPLÓK: Elszalasztott lehetőségek Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 12:26 Összes olvasás: 52408| 17. | [tulajdonos]: Tamás | 2011-02-10 13:48 | Senki sem születik költőnek, ebben azt hiszem egyetértünk.
Még akkor sem, ha azt mondhatjuk: Krisztina ez a te utad, született költő vagy ...
Tamás az én világomról énekelt, arról a Budapestről, amelyben éltem.
Pontosítok: Abban a világban éltem, amelyről Tamás énekelt, s igyekeztem olyannak látni Budapestet, mint ő.
Akkoriban minden (majdnem minden) koncertjén ott voltam. (Hja, megtehettem, abban az időben minden egy korsó sör árába került - Cserhalmi)
Utána fölmentünk egy lakásba (nem tudtuk kihez, nem tudtuk kik, de nem is számított - mennyi lakásban megfordultam, és senki nem kérdezte meg, mit keresek ott), nem túl nagyba, a sarokban, a parkettán telepedtünk le. Tamás egyik cigit szívta a másik után, ahogyan én is, és nem törölte le a körbejáró borosüveg száját, ahogyan én sem. Mesélt és mi figyeltünk, meséltünk és ő figyelt. Közénk tartozott.
Zsebemben ott lapult a kockás papír, rajta a dalszöveg. Vártam a pillanatot, amikor átnyújthatom neki.
A konyhában majdnem sikerült, de mégsem, túl nagy volt a népsűrűség, és én azt hittem, ez egy bizalmas dolog. Ezt elszalasztottam ...
Sebaj, gondoltam, majd legközelebb. De nem lett legközelebb.
Amikor hasonló alkalom adódott, már nem volt a zsebemben semmilyen papír.
Megmutattam másnap barátomnak a ceruzával írt sorokat, és ő azt mondta: Ez egy nagy szar, még szerencse, hogy nem égetted magad vele ...
Szól az ing:
nem bújhatsz belém, és
a zakód alól trikód ki fog látszani.
Nem tréfálok. Látod,
eldobtam gombjaim,
keress új barátot
trikód fölé, zakód alá.
Nézz ide!
kiszakítottam egy csíkot magamból,
s lukat csináltam a könyökömön,
a bal zsebemet a bal könyökömre varrtam,
de a jobb zsebemet nem fogom a jobb könyökömre varrni ...
Különben is;
ez a cérna csiklandozza a hónaljamat ...
Tűrhetetlen!
Felháborító!
Én egy ing vagyok!
Már csak ezért sem maradok tovább ...
Ha, talán a cérnát befűznéd belém,
s szereznél gombokat ...
De nem!
Nem!
A jobb zsebem nem adom,
döntésem végleges.
Meg aztán,
másik gallért kell keresnem,
így ez nem mehet tovább
... fedetlenül.
Elmegyek.
Már összecsomagoltam.
Azt a címkét, melyet leszedtél rólam,
és arra az undok mellényre varrtad föl,
... azt is elviszem.
És azt a sárga gombot is,
amit a múltkor nekem ígértél ...
Nos, akkor búcsúzom.
Szervusz,
öreg barát.
Hidd el sajnálom, hogy
a zakód alól trikód ki fog látszani.
Jaj, ne rángass!
Hallod?
Úgyis elmegyek.
Eressz el végre már.
Egy percet sem,
... még, hogy egy estén át
maradjak még?
És még holnap is?
Holnapután is?
És még azután is?
Ne könyörögj nekem,
ne nézd a könyököm,
ne fogd a hasadást,
... hanem, ... bújjál belém.
Azt mondták nekem, hobó vagyok. Ennek részben örültem, részben megkönnyebbültem ezután.
Nem tudták, azért hordom azt az inget, mert nincs másik.
Pontosítok: volt másik, de az sem volt jobb.
Fantáziámban az jelent meg, ha megmutatom Tamásnak a dalszöveget, ő elolvassa, és Antoine-Desiré hangon azt mondja: Nem rossz ... nem rossz, de még írj ... írj nekem százat.
És akkor én írtam volna százat ... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
