NAPLÓK: Ollram Csaba Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 11:21 Összes olvasás: 27768| 129. | [tulajdonos]: 2018.08.25 | 2018-08-25 22:12 | 60
Istennek komoly tervei voltak velem. gyerekkoromban üzeneteket küldött, aztán belátta, hogy rossz helyen kopogtatott, és hagyta a fenébe az egészet. azt hiszem, mostanra már bizonyossá vált, hogy Isten is meg én is, egészen mást gondoltunk egymásról.
életemben rengeteg hülyeséget csináltam, amik idővel vagy visszahullottak a fejemre, vagy elfelejtődtek. sok dolgot a mai eszemmel már nem tennék meg, sok dolog miatt pedig szégyellem magam, de olyan egy sincs, amit ne vállalnék föl, amit ne tekintenék magaménak. nem mintha büszke volnék rá, de a balfaszságaim, a hülyeségeim, a gyengeségeim is én magam voltam és vagyok.
azt hiszem a céltalan őszinteség éppen annyira kiábrándító, mint amilyen visszataszító a tudatos hazugság. sokáig nem tudtam, hogy hazudni nem csak úgy lehet, hogy valótlanságokat állít az ember, hanem úgy is, ha elhallgatja az igazságot.
mindig a gyávák kérkednek a bátorságukkal, a buták az eszükkel, a kurvák az erényességükkel, a hazugok az őszinteségükkel, és a hitetlenek a hitükkel.
a romantika egy kényes jószág. sokkal jobban érzi magát nagy fehér autókban elterülve, mint bicikli kormányokba kapaszkodva. eltévedtem. súlyos vértekbe bújtatott, mozgásképtelen szerelmem, könnyűlovas kurvaságod, egyetlen jól irányzott döféssel leterítette. egy kihúzott fog, vagy amputált végtag fájdalmát hívják fantomfájdalomnak. már régen leszakadtál rólam, de még mindig fájsz. idővel a buja erotikus vágyak, kínzó intellektuális sóvárgássá lényegültek át, és már semmi sem olyan bizonyos, mint a bizonytalanság.
a barátság egy életre szól. ha egy barátodban csalódsz, ezért kicsit bele is halsz. a barátok bizalmával nem, hogy nem illik visszaélni, hanem egyenesen tilos. a barátság felelősség! akinek nincsenek barátai, az magányos marad akkor is, ha egy városnyi embert ismer. a hamis barátságok úgy oldódnak fel az időben, mint az emberhús a vitriolban. majd lefolynak a felejtés csatornáiba.
kézen fogom az igazságot, és magammal hurcolom a szobámba. magunkra zárom az ajtót, és megpróbálom elmagyarázni, hogy fontos számomra. elhúzza a kezét és azt mondja, nehogy azt gondoljam róla, hogy egy ócska kurva.
én nem értem ezt a világot, ez a világ meg nem ért engem. idegenek vagyunk egymás számára. két film pereg bennem párhuzamosan, folyamatosan. a valóság, és a vágyaim kópiája. néha szürreálisan átölelik egymást, összefonódnak, néha pedig eltávolodnak egymástól.
meg vagyok róla győződve, hogy több idősík létezik, mert legkevesebb egyben már biztosan meghaltam.
egy templomot kifordítani, nem könnyű feladat. az égre freskókat festeni különösen nehéz. mégis annak a sok millió szerencsétlennek a látványa a legfájdalmasabb, akik köré falakat emelt a reménytelenség, akiket bezártak önnön butaságuk mögé, és most, egymásba kapaszkodva próbálnak találni egy utat.
az Igazság aludt, koszlott ruhái alatt, hervadtak fonnyadt bájai, fájdalom tapadt püffedt hasára, törötten csüngtek le szárnyai. a Valóság durván a torkára térdelt, fogatlan szájából a sóhajok, úgy szálltak föl, mint ősi átkok, vagy rég elfelejtett dallamok. a távoli múltból ismerős arcok révedtek némán a semmibe, mint szentképek a tisztaszobákban, nem néztek soha senkire. az emlékeim úgy szórtam széjjel, mint nyár esti szellő a dögszagot, még fogom a kezed, bár már nem tudom meddig, és fogalmam sincs, hogy hol vagyok. a Hazugság közben kéjekben gázolt, dicsfény övezte, s áhítat, gyilkolt és rabolt amerre járt, de nem készült ellene vádirat. ostobák, és gyávák ünnepelték, nem látták felvarrt ráncait, meggyalázott álmainkon lejtette, megvadult táncait. minden az enyém! ordította, gonoszságával kérkedett. amihez nyúlt, amire nézett, mindent megmérgezett. én csak álltam némán és néztem őket, a haldoklót meg az ördögöt, és nem értettem, hogy mi történik, a kulisszák mögött.
a vesztes háborúknak is vannak hőseik... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
