NAPLÓK: MMA Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 12:45 Összes olvasás: 13022Olvasói hozzászólások nélkül| 22. | Hegel: vacsora | 2013-09-05 17:38 | „Valamikor 1984 végén vagy 85 elején baráti meghívást kaptam egy elegáns vacsorára az akkori Budapest egyik legdrágább és méltán híres vendéglőjében Eörsi Istvántól. A költőt, műfordítót, írót, sőt drámaíró kollégát, aki néha megmutatta nekem elkészült darabjait, valahol a körülöttem gomolygó rendszert el nem fogadók, megbecsült emberek között, a haverkodásnál több, de barátnak nem nevezhető kategóriában tartottam számon. Megbecsülését az adta, hitelesítette számomra, hogy a barátom, Rákossy Gergely, beszámolván a közös börtönéveikről mindig a megbecsülés hangján, bátorságát és egyenességét elismerve szólt Eörsi Istvánról. Lényének fő vonása a közvetlenség és a vidámság, nyitottság volt, a legdühítőbb hányattatását is, például könyvének visszautasítását nevetésre ingerlően tudta előadni.
(…)
Eörsi meghívása tulajdonképpen Soros György megbízásának teljesítése volt. Azt adta elő fülig-szájjal a költő, hogy van neki egy volt iskolatársa, aki dúsgazdag lett Amerikában, nem tud mit kezdeni a sok pénzével, és egy részét szeretné a magyar kultúrára költeni. Ennek a részletei kívánja megbeszélni velem és néhány barátommal, írótársammal, megbízható emberekkel.
(…)
Megköszöntem a meghívást és tudattam, hogy ott leszek. Eörsi felsorolt néhányat a már meghívottak közül, megemlítve Mészöly Miklóst, Csoóri Sándort, Domokos Mátyást és Vásárhelyit, aki szintén közelebbről ismeri a meghívó pacákot. (Akkoriban még a „tag”, a „pacák”, az „ürge” rendfokozattal láttuk el a harmadikat, akiről beszéltünk, de az ügetőn a „baldóver” is járta, amit soha nem értettem).
A felsorolt társaság – persze volt ott még más is – maga volt a szavatosság. Aki ilyen nevekkel akar valamit megbeszélni, komoly ember. Le voltam véve a lábamról.
A kellemes, gazdag vacsorán, amely a Margit utcai Margitkert vendéglő különtermében zajlott, behallatszott a cigánymuzsika – a legjobb, ami a fővárosban felcsendült mintegy finom jelzéseként annak, hol is vagyunk. Az esten tulajdonképpen csak az derült ki, hogy a dolog komoly. A pali (ó, ezt kihagytam az előbb) nem egy bogaras, magát így előre toló és reklámozó sznob üzletember, hanem egy hozzánk hasonló antikommunista, akit csak az óvatossága tart vissza attól, hogy ezt a mivoltát közvetlenül is kifejezze. A dolgokról és a világfolyamatokról, a történelemről alkotott véleményei egybeestek a miénkkel. Azon a reménytelenségen nevetett, amin mi nevettünk, feltűnt azonban, hogy optimista mégis. Ez egy kis zavart keltett bennem.
(…)
Azt persze, hogy melyek azok a témák, amelyekben nem értünk egyet Sorossal, megállapítani nem lehetett, mert a társalgás sok nevetés, adomázás és ötletek felvonulása közepett áradt és hömpölygött, és ő sem vizsgáztatott bennünket, mi sem vizsgáztattuk őt. Évente hárommillió dollárt akar beletenni ösztöndíjak, támogatások, anyagi beszerzések, utaztatások, külföldi ösztöndíjak formájában a magyar kultúrába, s csak azt kívánja, hogy a magyar állam, a kormány is ugyanennyit tegyen hozzá forintban, tekintettel arra, hogy dollárja nincs. Hárommillió dollár irdatlan összeg volt, gyanút kellett volna ébresszen. Tőlünk pedig, befutottaktól azt fogja kérni, hogy véleményezzük a fiatalabb, rászoruló és tehetséges pályázókat, mert a kuratórium, ha létrejön a dolog, a mi bölcs véleményünk, az ajánlásunk alapján fog ítélni. Nemcsak az irodalom kap, hanem a tudomány is, s azokat is hasonló rendszerben osztják szét, de mi vagyunk az elsők, a mi rábólintásunk mindenképpen szükséges. Az egész dologról folynak a tárgyalások a kormány megfelelő szerveivel. A mi helyeslésünket is magával viszi a kormánnyal folyó tárgyalásokra, ha megadjuk. Ha másnak nem, ennek a sznobszagú tekintélytiszteletnek feltétlenül gyanúsnak kellett volna lennie, hiszen ez Aczél Györgyre valló módszer volt.
Soros elfogadható, enyhe akcentussal beszélt magyarul, a megfelelő kifejezéseket pontosan azzal a kis őző habozással kereste ki, mint egynémely pesti értelmiségi, de mindig meg is találta a majdnem legjobbat. Mindannyiónkról, akik az asztalnál ültünk tudott valamit, sőt olvasott is tőlünk. Csak a teljes gyanútlanság és naiv hiszékenység – csak magamról beszélek természetesen – vezethetett oda, hogy a nagyon enyhe kételkedésen kívül semmi fenntartásom nem sorompózott le.
(…)
Előrelátóan már most valamilyen oldószerrel ki kellett oldani a nemzeti öntudatot a népből. Közelebbről a középosztályból, az értelmiségből. Le kellett kötelezni a hangadókat. A fontosakat. Ártatlanul. Egy vacsorával a Margit kert különtermében.
(…)
Aczél György Illyés Gyula, Németh László és időnként Déri Tibor otthonában közös vacsorákon vett részt.
(…)
Soros most engem vacsoráztat, meg a barátaimat. VIP személyként vagyok etetve. Minden annyira emelkedett volt, előkelő és exkluzív, hogy csak büszke lehetett az ember. Csupán egy ókori verssor, Vergilius sora motoszkált bennem. „Quidquid id est timeo danaos et dona ferentes”, azaz magyarul, félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is.”
Csurka István
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
